Az első kirándulás!

Végre megtörtént az első kirándulásunk, melyben önző módon a három jómadár, azaz Gábor, Balázs és jómagam vettünk részt. Az ok az, hogy mindenki mással volt elfoglalva és hogy gyakorlatilag mi vagyunk az egyetlenek, akiknek nincs pénteken órája! :) Ez három napos hétvégét jelenti, kihasználandó!

Természetesen sehogy nem állunk az autóvásárlással, mert eddig az a 2 ember, akit megkérdeztünk, ügyesen bizonyította, hogy csaló. Holnap elmegyünk egy házhoz, ahol lehet, hogy igazi eladó autót is láthatunk, és mondjuk nem interneten küldött domestos kacsa jön a Chevy Impalánk helyett. Gondolkodtunk egy GMC pickupban is, de az nem férne be a papírházikónkba. Mármint szerintem darabokban sem, és nem azért, mert kicsi az apartman :)

Nos, kirándulás: van egy dombocskánk a környéken, mindenki csak A-mountain-nek hívja, mert egy hatalmas A betű van kirakva rajta kövekből. Gondolom, A mint "Aztakutyafájátdeerősensütanapitt". Vagy valami hasonló.

Az embereknek legalább nincs annyira távolságérzéke, mint időérzéke itt, így a megkérdezett szükséges időintervallum nagysága a domb megmászására fél óra és 3 óra között változott. Nyilvánvalóan az adót utólag kell rátenni erre is, mint minden másra :) Lehet, hogy le kellene szokni a dodekális számrendszerről és áttérni egy értelmesebb, például decimális vagy bináris rendszerre. Azt megnézném, hogy egy kamionos mikor száll ki és méri meg a kamion magasságát egy ilyen felüljáró előtt, úgy mint mi:

15 láb 6 hüvelyk...

Nyugalom, átfértünk :)
Tehát, séta. Eddig azt hittem, hogy azért annyira nem vagyunk a sivatag közepén, mert hát voltak fák a városban - elvétve. 15 perc séta után azért rájöttünk, hogy DE :)
A bizonyíték:

Highway to hell :)

Elnézést kérünk mindannyian a lenge öltözékért. Legközelebb, ígérem, kabátot is húzok, ha 25 fok alá csökken a hőmérséklet. Mármint Celsius :)

Az úton szerencsére Balázs nem sajnálta simogatni a gép gombjait, így sikerült megörökíteni a gazdag növényzetet (egyébként tényleg gazdag a maga módján!). Ezt a képet a húgomnak ajánlom a következő kommentárral: Igen, van kaktusz! :)

Ez a molett kaktusz. Biztos sok édesvizet iszik!

 A séta közel másfél óra volt a dombtetőig, jól járható utakon, csak a száraz időre kell nagyon-nagyon vigyázni. Útközben megpróbáltam bekebelezni a tájat ám!

 

Majdnem sikerült! Most pedig talán az elmúlt egy hét legjobb fotója következik:

Hogy mit nézünk, azt nem tudom. Szerintem próbáljuk felfogni, hol is vagyunk... ez kész :)

Fenn a dombtetőn aztán volt mit látni! Az Organ Mountains és a sivatag, a város és a naplemente... természetesen nem maradhattak ki az őrült képek sem, szeretettel ajánlom őket mindenki figyelmébe!

Nem photoshop ám! :)

Super Flyz... de nem sikerült elrepíteni, majd szólunk Fernandónak legközelebb :)

Dö sivatag!

Hazafelé...

Naplemente

Party at P3? Yeah, sure! I guess...

Sok dologra fel voltam szerdán készülve, de azért erre akkor sem számíthattam volna, hogyha egy hétig csak erről álmodok előtte... komolyan mondom, ami itt történt az elmúlt egy hétben, az szavakkal le nem írható, de azért egy-két képpel igyekszem illusztrálni!

Az egész ott kezdődött, hogy reggel TBC teszten voltunk, amin ma megbuktam, sőt negatív lett a pontszámom is :) Megbeszéltük, hogy délután elmegyünk focizni a társasággal a parkba. Azért itt a parkot úgy kell érteni, hogy a gyalogkakukk és éhen hal, míg átszaladja :) a nagyjából 2 órás focimeccsen 25 ember vett részt, a világ Mexikó ellen játszott (természetesen sörben fogadva, csak hogy tétje legyen :), a világ nyert a kiváló francia, német, spanyol, koreai, holland (itt a női nem képviseltette magát), brazil, nigériai, pakisztáni és természetesen szerrrrrrb játékosok hozzájárulásával. Arról nem is beszélve, hogy 21-22 fok lehetett kint, verőfényes napsütés... ideális körülmények a focira :)

A meccs után valaki megkérdezte az egybegyűlteket, hogy este lesz-e buli, s mikor válasz nem jött, Javier, a spanyol kolléga csak ennyit kérdezett tőlem: "Arpi, you're up for a party tonight?" Én csak annyit mondtam, hogy én mindig benne vagyok. Hogy ezt most ki hogy értette, azt nem tudom, de 5 perc múlva már az egész diákfalu arról beszélt, hogy este party nálunk :) Javier már készítette a sangriát, a mexikóiak beállítottak 2 karton sörrel, a zenét már mi szolgáltattuk, és vártuk a kedves vendégeket.

Jöttek is, nem kellett őket noszogatni, ha azt mondom, hogy 50 ember 40 négyzetméteren (ha jobban tetszik 430 négyzetlábon :) próbált elférni, akkor lehet, hogy alábecsültem a népek számát. Itt a tűhegynyi helyen tartott hirtelen szambaórától kezdve a fejtörők megszállottjainak próbálkozásain keresztül a híres mexikói toastig (Arriba, abajo, al centro, adentro! = Fel, le, középre, befelé! - amolyan Kun Bélás "Be a szervezetbe!" :) minden volt! Kaptunk is dicséretet a partyért, bár mondom, mi még csak nem is szerveztük, de hát kérdezett minket valaki? :)

Képek az estéről:

Lisette (NED) és Moses (NIG) masszív fejtörés közben. Szinte pattanásig feszülnek az idegek!

Barbara (BRA) és a kíváncsi táncolni vágyó sereg... a táncóra még neki is újdonság volt :)

Nagyjából ilyen volt a népsűrűség, a háttérben zöld ujjú pólóban CJ (USA) - neki a neve így szerepel az ID kártyáján :) - Gábor pedig éppen Tristannal (FRA) diskurál, míg a mosolygós hölgyemény Rosky (MEX). 

De voltak azért itt még csoportképek is ám!

Na, itt már nem sorolok fel mindenkit, de a jobb szélén Javier (ESP) a már emlegetett jómadár :)

Itt pedig középen Purvaja (MU-CAN), aki azért érdekes, mert Mauritiusban született, Kanadában tanul és most ide jött cserediáknak... Most akkor mondja meg nekem valaki, hogy a hideget vagy a meleget kedveli jobban? :)

Azért jól elmúlt a buli :)
Tegnap már úszni is voltunk, nemsokára újra megyünk, csak megesszük reggelinket:

Ehhez pedig no comment :)

Holnap még az is lehet, hogy elmegyünk síelni, ha szerzünk egy autót, ha nem, akkor majd a hetekben - remélhetően pár napom belül tisztázódik, hogyan jutunk autóhoz... max lopunk egyet, fel sem tűnne szerintem a népeknek :)

Next time kicsit mesélek az órákról is, különösen Igor-ról, aki olyan, mint egy őrült tudós az Armageddonból, és olyan az akcentusa, hogy végig vörös volt a fejünk a visszafojtott nevetéstől... Főleg amikor a vector és body szavakat ejtette ki :) Vijektor és bogyi... :D

Végre eszünk... na de ennyit?!

Az internet lassú... igen lassú... de a tegnapi orientáción megnyugtattak, hogy ez csak rosszabb lehet, ugyanis az emberek úgy telepítik a saját wifi-ket, mint a bolond, ezzel lassítva magukat és minket is. Ígértek azért javulást a hetekben, remélem, ez meg is érkezik.

Annyi dolog történt az elmúlt bő 24 órában, hogy szavakba önteni is nehéz. Továbbra is annyi az új információ, élmény, de ugyanakkor név, arc, ország stb, hogy lassan kezd az agyi kapacitásom túlcsordulni. Még egy további név megjegyzése valószínűleg valami korábbi memóriaszektor elvesztését eredményezi. Mondjuk nem ellenkeznék, ha a Design and Technology házi feladatának szörnyűségeit feledtetné velem, de ki vagyok én, hogy válogassak? :)

Voltunk házibuliban. Igaziban! Ha emlékeztek meg Stiffler első bulijára az Amerikai pite I-ből, akkor most annak a light verzióját képzeljétek magatok elé. Az ajtót Fernando (Ale-Alejandro) nyitotta, és miközben egy pillantást vetettünk az apartman 25-40 fős tartalmára, ő csak ennyit mondott: "Szasz skacok, én Fernando vagyok, ez az otthonom. Sör hátul, élvezzétek a partyt!"

Jó is volt, bár végük nekünk kellett hazakísérnünk a hivatalos kísérőnket, mert kicsit görbült volt körülütte a tér.... tekintettel arra, hogy még nincs 21 éves és egy sörösüveg volt a kezében, igyekeztük a távolságot tartani, mert igazoltatás esetén mi fázunk rá, így maradtunk a letagadás messzeségének túlsó határán :)

Láttunk igazi napszemüveges mexikói rendőrnőt, emlékeztetett a LOST-ból ismert Ana Lucia Cortez-ra, csak kicsit szélesebb volt :)

Az úton hazafele ilyet is láttunk:

 

Még hogy nem vigyáznak a környezetre... :)

Voltunk végre enni a TAOS-ban. Ez az itteni svédasztalos menza, és 7 dollárért azt eszel, amit akarsz. Igazából mexikói jellegű kajából van a legtöbb, de akad 6 féle hamburger is, ha esetleg valaki meggondolná magát. Ja, és csapolt Powerade :) Sőt, a fagyit magadnak díszíted:

 

Mutatok egy képet arról is, hogy milyen a táj mostanában az apartman mögött:

 

Este pedig vacsi, egy igazi helyi étteremben. Érdemes volt a helyieket megkérdezni, mit egyek, mert amit kaptam, az szavakkal nehezen írható le. Ezért mutatom inkább képen:

Ez valójában marhahús chiliágyon, a pitával együtt kell enni, katonákat formázva, és megtölteni rizzsel, főtt babbal és avokádóval, mellé tejfölt és chilisalátát adnak. Nyammmmmi :) Így néz ki egy kis katona: 

Az éttermet pedig ő őrzi:

Azt hiszem, átfogalmazom elképzeléseimet a nagy algászokról. Ez az akváriumomban hosszában nem fér el, nemhogy keresztben... voltak benn még papagájok is, de csak ketrecben... mondjuk látva ezt az úszó szörnyet, én is kifizettem volna egy 5 dolláros prémiumot ha védhetem magam ráccsal ezen szörny ellen :)

Szereztünk mikrót! :)

De kell egy autó... na meg telefon... nem akarok sokat? :)

Egy kis vásárlás, egy kis lakberendezés...

Továbbra sem tudunk 9-ig aludni, gyakorlatilag napkeltével a szemünk is felpattan, aztán csak nyúlunk az ágyban... előbb-utóbb azért megszokjuk ezt is, már csak azért is, mert holnaptól korán kelés, kezdődnek az órák és egyebek :)

Mai napunk vásárlással telt. Meséltem már azokról a helyekről, ahol pénzt lehet költeni... nos, azt itt lehet, de még hogy! Ünnepnapra való tekintettel pedig a megközelítőleg százezer férőhelyes parkolók hadd' ne mondjam, meddig teltek meg vásárlásra éhező családokkal. Volt, aki a kutyát is magával hozta, hátha talál valami érdekeset magának szegény állat a végtelen sorok között... 

Egyetlen "supercenter" kínálatából: 2 sornyi paplanhuzat, Praktiker méretű kertészeti egység, focipályányi ruhaáru, nem kétjegyű kasszamennyiség, Justin Bieber társasjáték (csak erős idegzetűeknek), TV-asztalhoz hegesztett LED-TV... mi csak konyhai, fürdőszobai és némi esztétikai cuccot vettünk, de már a 70 féle serpenyőből is nehéz volt választani, és akkor el tudjátok képzelni, hogy kerestünk szőnyeget :)

Megismerkedtünk brazil és holland diáktársainkkal, most pedig 2215-től buláj lesz. Lehet, hogy látunk civilizációt? :)

Mára csak egy kép, ez is a netről, mert a töltőm nem kompatibilis a hálózattal, Balázs pedig ma nem fényképezett... mindenesetre csak megmutatom, milyen volt a naplementénk:
 

Gyönyörű...
Ja és reggel állítólag esett az eső! :) Már felszáradt, de azért volt egy-két nedvességnyom a járdán... :)

Az első nap

Tél van :)



Reggel 0830-kor már ébren voltam. Tulajdonképpen nem tudtam aludni tovább, de ezzel nem voltam egyedül, Gábor és Balázs is koránkelők voltak. Rövid reggeli és internetbeállítás (ami továbbra is kutya lassú) elhatároztuk, hogy nyakunkba vesszük a várost. Mivel gyakorlatilag ez volt a nap csúcspontja, legyen ez a bejegyzés hivatott a város bemutatására.

Hol is vagyunk tulajdonképpen?

Sokan kívántak nekem az elmúlt hetekben jó utat Mexikóba, de a legvégén már nem volt végtelen erőm javítani a dolgokat, így ráhagytam mindenkire. A helytelen találgatások elkerülésének érdekében: New Mexico az USA egy állama a sok közül, a mexikói határ közelében, Arizonától keletre és Texastól nyugatra. Las Cruces az állam második legnagyobb városa, szerény 100000 lakosával, talán az elővárosokkal együtt 160000 emberről beszélhetünk.

Akit érdekel, a koordináták:

32°19′11″N 106°45′55″W

A város alapvetően a sivatag közepén fekszik, mediterrán levegővel, de nagyon kevés évi csapadékmennyiséggel. Amikor kilépünk az apartmanból, a következő látvány fogad minket:

...és amikor elsétálunk az egyetemi park felé, ezt látjuk:

Bizony, ezek hegyek, és bizony, egy-két hósapka is megjelenik elvétve a csúcsokon. A hegység neve Organ Mountains, és állítólag a kilátás és a természet nagyon szép arrafele. Kirándulásunk lesz szervezve, mondanom sem kell: alig várjuk :)

Elhatároztuk, hogy besétálunk a központba. Ez a táv 5-6 kilométert tett ki. Hogy mi várt ránk ott, azt 2 szóval tudom jellemezi: nagyjából semmi. Ahogy sétáltunk a kihalt utcákon százezernyi, gigantikus autót látva, megpihenve a központi sétálóutcán felállított gyakorlatilag használatlan padon ráébredtünk, hogy itt a számok semmit sem mondanak, hiába nagyobb a város, mint a legtöbb magyarországi megyeszékhely. Tulajdonképpen olyan ez, mintha az egész város egy hatalmas kertváros lenne. Nincsenek emeletes épületek, és a villáktól kezdve a szállítható ún. mobile housing-okig, melyek konkrétan lakókonténerek, minden megtalálható, de minden egy helyen. Lakótelepek, ahol lakóépületek ezrei vannak, alakultak ki vagy lettek kialakítva, és van olyan, hogy akár pár tíz négyzetkilométeres területen egyetlen bolt, kocsma, kávézó, étterem vagy bármilyen szolgáltatás létezne. Ezek a területek végtelenül csendesek, kihaltak, a járdák járatlanok - így pl szemét sincs az utcán - de a házak udvarában székek, asztalok pihennek, az autók ablaka leengedve (már amelyiknek gyárilag van), kerítések sosem készültek... valójában itt közösségek laknak, ki-ki a saját keresetének megfelelővel.

Lakóterület. Ha az utcán autó parkol, az azt jelenti, hogy nem fért be az udvarba a másik 4 mellé. Nem túlzok.

A város többi részét pedig úgy jellemezném, hogy a hely, ahol a pénzedet költöd. Ezek autóutak mellett található, végtelen parkolóterületekkel és húsz méter magas reklámokkal ellátott csarnokok, egyszerű McDonald's McDrive-ok, egymás mellett a KFC, Burger King, 2 hipermarket, 15 benzinkút stb... Egyszóval a szolgáltatások vásárlásra korlátozódó ágazata.

Az összeköttetés pedig ezen városrészek között egy dologgal jöhet létre: autóval. Mondanom sem kell, mindenki lehülyézett, mert sétáltunk, ugyanis ezt itt senki sem teszi. Mondták, hogy az igazi élet az egyetemen van és lesz, hiszen ebben a városban az emberek csak laknak és pénz költenek a bevásárlóközpontokban. Az nem derült ki, hogy hol szereznek, de szerintem köze van a 2300 dolláros apartmanomhoz :)

Hogy mit nem láttunk, azt talán rövidebb lenne leírni. Képekben vázolom azt, ami talán a legfurcsább és legújabb, zárószónak pedig annyit: aki pihenésre vágyik, annak e hely maga a paradicsom. És én most úgy érzem, pihenésre bizony szükségem van. Szeretek itt lenni :)

... csak Ildit be tudtam volna csomagolni abba a fránya bőröndbe... ;)

Autós ATM. Csak ilyet lehet találni, gyakorlatilag az életedet is leélheted itt anélkül, hogy kiszállsz :)

 

Nem szabad golfozni... a szemetek :)

Érkezés

Már utazásunkat is életre szóló kalandok övezték, bár ezek nem mindegyike mondható felhőtlenül kellemesnek. Tekintettel arra a tényre, hogy csak a repülőút 18 órát vett igényben, kétszer kellett átszállnunk és azt, hogy 8 óra az időeltolódás Las Cruces és Budapest között, némileg megviselt minket, de gyorsan kihevertük már :)

A Budapest-Frankfurt reláción csak Gábor tűnt gyanúsnak az ellenőrzéskor, de a frankfurti reptéren már az én kabátomból is szövetmintát kellett venni, ugyanis csipogott az övem. Talán egy 1 dináros is a farzsebemben maradt, de ez biztosan egy gonosz stewardess tette bele az utazás elején ;) A másfél órás átszállási idő miatt igencsak szednünk kellett a lábunkat, de szerencsére elértük a dallasi gépet - volt segítségünk...

Azt mondják, hogy egy hosszú repülőút sok dologra megtanítja az embert. Engem például sikerült az önkontrollra képeznie, bár további fél óra elegendő lett volna ahhoz, hogy az egész úton síró, hisztériázó, bömbölő és visító kiskorúakat lederiváljam, de úgy, hogy azt a kedves szülők se tudják visszaintegrálni... Egyszer sikerült elaludnom egy iszonyatosan rossz filmen, de fél óra után sajnos felébredt az egyik fiatalember és közölte szüleivel, hogy "noooo,noooo,noooo". Szerintem élvezte. Én nem.

Dallasban aztán végre amerikai földet értünk. A Ewingok városában volt mit látnunk, ha csak fentről is. A sivatag közepéből az ég felé kúszó felhőkarcolók, a Szabadka alapterületével vetekedő reptéri betontenger, a terminálok közt az utasokat percekig szállító reptéri vasút és a fogadó immigration officerek összsúlya már adott egy első benyomást az amerikai méretekről, de erről majd még később lesz szó. Ja, és az én officeremet Martin Lópeznak hívták :)
Elkövettem azt a hibát azonban, hogy nem ettem meg az anyu által csomagolt szalámis szendvicset. Így be kellett a vámon jelentenem, hogy van nálam étel. Meg csoki. A problémát bizony a szendvics okozta, és emiatt a vámvizsgálaton át kellett esnem. Kishíján a sejhajomat is átvilágították, majd a csomag kibontása után megtalálták a titkos szendvicseket. Ekkor jutott eszembe, hogy a gond a szalámi lehet. Gumikesztyűs kezükkel, gyanúval övezve kinyitották a szendvicseket. Meglepetésükre azonban a szendvicsben nem volt szalámi. Én álltam szétvetett kézzel, és csak ennyit mondtam: "Ott kell lennie." Angolul. Szívem a torkomban, éreztem, ahogyan szempárok tucatjai és távolsági ultraprecíziós géppuskák hada szegeződik rám, mint potenciális szalámicsempészre, de ekkor...

A kis huncut a sajt alá szorult. Tiszta lettem. Mosoly ült ki a vámos arcára. Beengedtek az országba!

Az El Paso-i gép elérése gyerekjáték volt. Helyet az ablak mellé kértünk, nem bántuk meg. Bár a napkeltével indultunk Budapestről, 15-16 órával később napnyugtával landoltunk, a következő látványok feledtették velünk minden addigi fáradtságunkat:

Harmadrendű közlekedési csomópontocska Dallasban

 Végtelen texasi szántóföldek... a kis fehér foltok olajkutak

 Gyorsan változik a táj...

 ...és gyönyörű!

Sivatagi gigantikus vakondtúrás :)

Rövid reptéri bóklászás után végül megtaláltuk azt a kedves bácsikát, aki elvitt minket Las Crucesba, és együtt utaztunk egy mexikói és egy mauritiusi (!) lánnyal. Gondolom sejthető az arckifejezése, amikor megemlítettem szüleim látogatását mauritiusban :)

Talán túl könnyen is ment a szobák átvétele, de azóta beigazolódott, hogy itt gyakorlatilag minden könnyen megy, és minden hülyebiztosan van leírva. Gyakorlatilag az ősember is tudna tájékozódni, feltéve, ha tudja, mennyi egy gallon...

Hát, igen... azért a mértékegységek átváltásával még hellyel-közzel akadnak gondok. Már nem sok, hisz az esti bevásárlás után (ahol a hipermarket kb 5x akkora volt, mint a Budapesti Tesco - az összes együtt) már a fél gallon narancslé, a 11.2 fl oz mennyiségű Santa Fe sörital és 0.75 lb bacon elfogyasztása után kezdtünk azért belejönni :)
Néhány érdekesség a boltból:

• sokan annyira kövérek már, hogy a bejáratnál kosárral felszerelt villanyautók vannak azok számára, akik alig tudnak járni súlyukból kifolyólag
• az alkoholos italok a számlán külön szerepelnek
• amennyiben több ember vásárol, mindenkitől elkérik a személyit. Ebből pl én arra következtetek, hogy ha gyerek van veled, nem vehetsz sört magadnak
• az eladó egy indián-amerikai volt, aki vidáman mesélte nekünk a New Mexico-i címer jelentését. Megígértük, hogy Wikipedián megnézzük mi is, csak nagyon lassú a net...

Kísérőnk és segítőnk Celina. Egy 20 éves hiperaktív leányzó, aki egy Juárez-i rendszámú manuális váltós (!!) autót vezet, nagyjából úgy, mint Damon Hill. Kicsit elveszett, kicsit furcsa és kicsit hiperaktív, de azért segítőkész és jószándékú, fuvaroz minket a városban ide-oda, hozott nekünk rengeteg hasznos dolgot a szállásra és nem mellesleg igen jókat el lehet vele társalogni.
Megismertünk még nagyon sok szomszédot is a környékről, de jövő héten tán lesz valami welcome party, akkor már lesz egy átfogóbb képünk, talán.
Annak reményében bújtunk vetett ágyunkba, hogy reggelre kipihenten ébredünk, és feldolgozzuk mindazt, amit az Egyesült Államokban töltött pár óra tömény behatás gyakorolt ránk. Hát, nem sikerült :)

Warming up

Land of Enchantment.

A bűbáj földje. A varázslat földje. Nos, ide sodort minket utunk, legalábbis az autókon látható jelzés alapján erre tudunk következtetni. Többek között.

Ez a blog pedig azért készült - készül, hogy az elkövetkezendő szűk egy év eseményeit csokorba fűzze, a tőlem telhető legnaprakészebb formában tálalva. Lássunk neki!