Majd' négyezer mérfölddel és milliónyi élménnyel a hátunk megett - na, meg százezernyi hűtőmágnessel a bőröndben - végre újra Las Crucesben találtuk magunkat, kedves családom köreiben. A hátralevő két napot pedig igyekeztünk a lehető leghasznosabban eltölteni, úgy döntöttünk tehát, hogy eszünk, amíg csak látunk. Márpedig láttunk rendesen - főleg rózsaszín, ujjnyi vastag steaket -, és nagy elmaradást voltunk hivatottak pótolni: családi fénykép nem készült a Texas Roadhouse asztalainál első alkalommal! Nos, küldetés teljesítve, íme a jóllakáshoz készülődő Takács család, és másfél kiló hús az asztalon:
 |
| Áh, Texas Roadhouse... |
Talán részben előünnepe volt ez kedvenc húgom születése napjának, mely másnap másnapján következett be, s melynek örömére egy gigantikus táncoló-éneklő chilipaprikával lett gazdagabb. Mint később kiderült, jó választás volt, hiszen lábtörésének idején a jó magyar kórházak nővérkéinek is nagy élményt szerezhetett vele. Legalábbis, az első napokban biztos...
Minthogy üres kézzel családom sem távozhatott New Mexico különös tájairól, én sem maradtam üres ké... izé, pocak nélkül. Mert borda ide, borda oda, tányéron sercegő, chili ágyon pihenő marhalábszár, quesadilla, melyet szétvet az olvasztott sajt... na, szóval itteni kaja -, azért az ember fia anyukájának a szilvás gombóca még mindig hatalmas kamrát foglal el a szívben. Mielőtt a kérdést feltennétek: másikat a nagymama szilvás gombóca foglalja el... Hát, ezt hagyományozta ránk, éhező remetékre a törődő szülő:
 |
| Benne van a kenyér, benne van a víz, benne van a tudás, benne van az íz...
|
Hagyományoztak azért ránk más, fontos, általában folyékony, színtelen - nem szagtalan - kiszerelésben kapható táplálékkiegészítő termékeket is, de az igazi ajándék mégis maga az élmény volt... remélem, ők is jól érezték ám magukat.
Nos, másnap aztán végül sikeresen "megszabadultam" véreimtől, így eljött az ideje az ismerkedésnek. Erős három hét hátránnyal indultam a többiekhez képest, így mire megtanultam a szomszédok nevét, már régen kialakultak kisebb-nagyobb csoportok. Nem, mintha valaha is gondom lett volna a beilleszkedéssel, de még néhány héttel később is nehezen találtam a helyem egyes emberek között. Sajnos hamar kiderült, hogy a cserediákok egy közel sem oly összetartó generációja tette tiszteletét Las Cruces városában erre a félévre a világ minden tájáról, mint tavasszal. Magasan képzett pszichológusként pedig úgy gondolom, ez az "újoncok" különbözőségének tudható be. Márpedig mindannyian tudjuk, hogy az almát nehéz összehasonlítani a traktorral. Még ha mindkettő megtévesztően piros is... Eleinte sokat ingáztam a szomszéd apartman és a kevésbé szomszédos apartmanok között, de hamar rájöttem, hogy mindig mindenhol nem lehetek majd ott - helyette azonban úgy érzem, nagyon szoros, jó barátságot kötöttem bizonyos individuális egyénekkel, és ezen emberi kapcsolatokat rendszeresen táplálva, elkönyvelve e szemeszter másságát - na, nem ÚGY -, vidám, tartalmas félévnek néztem elébe.
A szeptember határozottan jól indult, rögtön az első hetekben meglátogattuk kedvenc El Paso-i szórakozóhelyünket, a Nova Luna-t. Tudjátok, a mexikói drogkartellek által üzemeltetett, limuzinos bűnbarlangot, ahol szilikoncicák pampogják élőben a Poker Face c. örökzöld slágert, és ahol a klub csak arra alkalmaz egy szerencsétlent, hogy kinyissa neked a mosdó ajtaját. Milyen figyelmesek... Nos, jól sikerült az este, és egy kellemes, hajnali négykor elkészített rántottával, mellé jó magyar pálinkával ünnepeltük a - hát, nem, tudom, valamit.
 |
| Luke, Thomas, Bianka, Olli és jómagam |
A hétvégén egy rövid gyalogtúrára invitált minket a sportközpont, $10 pénzért azt állították, elvisznek minket a közeli hegyekbe, néhány órát sétálunk, kapunk enni és vissza is hoznak. Nos, ígéretüket betartották, így az Organ Mountains egyik hágóját, a Baylor Pass túraútnak futottunk neki e kellemes szombat reggelen. Az ébredés nem ment zökkenőmentesen, hiszen részben az előző esti rock-party - hát igen, végre megjavult az emberek zenei ízlése -, részben pedig a tény, hogy a lista jelentkezésem esetén már megtelt, nem invitált az ágyba az Esti Mese időpontjában. Így kissé meglepődtem, amikor a hajnali órákban Michael hívott telefonon: két hely még maradt a furgonban, hiszen ketten lemondták a kirándulást. "Juhhhéj! Még aludni sem hagynak..." - kattantam be hirtelen, de néhány percen belül már futottam is a sportközpont felé. Nem bántam meg.
A focicsapatnyi társaság vidáman rótta az első kilométereket, kiváló alkalom volt ez az új arcok jobb megismerésére. Az osztrák társasághoz ezúttal csatlakozott néhány nyugati ország fia-lánya is, így például vidám időt tölthettem el a tős-gyökeres angol/skót Kyle társaságában, aki jó történelem szakos diákként mindenhez bárhol, bármikor hozzá tudott szólni, de megtudtam, hogy David, spanyol társunk biotechnológia-versenyt nyert az MIT-n, és hogy Sufey, kínai származású, Kanadából érkezett és Szingapúrba továbbutazó, gyakorlatilag hontalan hölgyemény nem igazán képes úgy pózolni egy fotón, hogy éppen ne valamilyen jóga-pozíciót mutasson be a mélyen tisztelt közönségnek. Hm, furcsa lány, de aranyos...
 |
| Vonul a csorda |
 |
| Félúton |
 |
| Büszke társaság a "csúcson" |
A természetet maximálisan kiélveztük, és részesei lehettünk az élménynek, amikor egy pók éppen darazsat ölt:
 |
| Ebédidő... |
... vagy éppen tücsök koma hegedült:
 |
| Najó, nem tücsök hanem szöcske, de hogy néz már ki, hogy "Szöcske koma hegedül"? |
Bár nagy terveket szőttünk az igazi csúcs meghódítására, később a forróság, Hálaadás vagy éppen 6000 mérföldes utazások miatt erre a félév során már sor nem került. De láttuk a hegyet hátulról is, márpedig kedvenc és egyetlen géprajztanárom is mindig ezt emlegette: "Ábrázolni kell a tárgyat megfelelő számú nézetben, hiszen hiába böki ki az önök, Kollégák szemét a dekoltázs, ha egyszer nem látszik a segge..."
Bár ő Görög Zita példáján magyarázta...
 |
| Rabbit Ears, azaz a Nyuszifül alakzat, a hegység egyik legmagasabb pontja |
Nem tartott soká, és este már az új bulit rendeztük, ezúttal nálunk. Dóri ötlete volt, hogy egy filmes-rajzfilmes party kerüljön terítékre, melyen meglepő módon a lehető legkülönbözőbb és legötletesebb jelmezekben tették tiszteletüket a szomszédok. A hajnalig tartó hacacáré Thomas, az osztrák Múmia WC-papír darabjainak összekaparásával, Jaakko, a finn Hulk zöld mázának súrolásával, és a kissé töményre sikeredett vodka-almalé áldozatainak gyengéd hazatessékelésével végződött. Áh, amerikai partyk...
Negyeddolláros érmegyűjteményem teljessé vált, bár néhány különleges darabnak még mindig végzem felkutatását - lehet, hogy ez a küldetés hazautazás előtt már nem lesz teljesítve, no de hagynunk kell valamit más korokra is... íme a készlet!
 |
| 50 State Quarters, az egydolláros érme, Washington DC és a legrégebbi forgalomban lévő, 1965-ös negyeddolláros |
Váratlan vendégek fordultak meg Las Cruces tájain szeptember közepén: a BME megrohamozta a várost, és ehhez három sármos fiatalembert küldtek a Gépészmérnöki Kar híres-neves tanszékeiről. Bár elsődleges küldetésük néhány színes-tartalmas prezentáció volt, tanulmányi útjuk során megismerkedtek a helyi étel- és italkülönlegességekkel, megszemlélték a környék jellemző tájait és némi időt bizony, rám is fordíthattak. Nos, így történt, hogy White Sands sivatagában a magyar férfiemberek valaha látott legnagyobb koncentrációjának Guiness-rekordját állítottuk be e napsütéses reggelen:
 |
| Jómadarak a holdi tájon |
... komoly hadifelszereléssel védekeztünk az agyelszívó UFO-k ellen a marslakók földi bázisán, Roswell-ben:
 |
| Ákossal a földönkívüli legendák szülőhazájában |
... ahol mellesleg az utcalámpa is álien:
 |
| ... remélem éjszaka zölden világít |
... és fejedelmi vacsorát töltöttünk el az itteni all-you-can-eat étteremláncban, ahol steak-svédasztal, csokiszökőkút és vattacukor is kapható, ha szépen mosolyog az ember fia.
Kellemes két napot volt ez a srácokkal, jó érzés volt kicsit hallani az egyetem felől is, hiszen előbb-utóbb csak visszatérek majd - jobb nem lemaradni/kimaradni. Az ősz legjava pedig csak most kezdődött. De ezt már egy következő bejegyzésben!
