Nos, akkor pár szóban - előre látom, ez hosszú lesz... - a hétvégi kirándulásról! Öveket becsatolni, oszt jöhet a mese!
A péntekkel kezdeném, mert akkor volt szerencsénk a naplementét a közeli dombocskáról megfigyelni. Nos, ezt a mondatot így, ahogy van, felejtsétek el, mert hiába indultunk a naplemente előtt fél órával, biciklivel, gyakorlatilag a domb lábáig sem jutottunk, mire bolygórendszerünk legfényesebb ojjektuma úgy döntött, hogy süpped egyet. Így hát a három jómadár, azaz én, német és francia kollégámmal, kétkerekűinket lovagolva, időről-időre elsüppedve a kelebiai homok mellett gyerekjátéknak tűnő, de masszívan kellemetlenül apró kavicsban, romantikus naplementés élményt éltünk meg a félúton. Olyannyira, hogy meg is örökítettük, ha már ott voltunk:
 |
| Bohemian Rhapsody Trio |
Én próbáltam mosolyogni, de ezek nem engedték :)
Szombat reggel indultunk Ruidosoba, a környék állítólag legszebb üdülőhelyére, ahova Új-Mexikó lakosai előszeretettel járnak pihenni, üdülni, kaszinózni és minden más - európaiak számára is átlagos - kikapcsolódást űzni. Állítólag.
Már a közúti ellenőrzésünk is viccesnek indult (mert hát hiába lépsz te be az országba, azért megnézik időnként még egyszer, hogy ugyanannyian vagy-e, mint amennyien voltál jöttödkor), ugyanis a rend őre valahol a rémült és az eszelős közötti arcot vágta a 9 különböző, számára nyilván ismeretlen, vagy csak háborús filmekből és vicces agyelszívó vetélkedőkből hallott országok útlevele láttán. Mauritius-hoz érve a "Na jól van, anyukáddal huncutkodjá'!" kifejezés ült az arcára, de ezt gyorsan felváltotta az az ábrázat, amit Balázs keresztnevének (ami merő véletlenségből szintén Balázs... :) ) dekódolását volt hivatott tükrözni. Végül útnak eresztettek minket, gondolván hogy a hegy másik oldaláról is hülye turistáknak néznek minket és rögtön kiszúrnak, ha gaztettre adnánk fejünket.
Igyekeztem útközben fényképezni, de a táj bűbáját csak ritkán törte meg egy-egy említésre méltó mozzanat. Például egy fehér tábla, mely 2 inches betűkkel közli veled 70 MPH-nál, hogy tilos motorféket használni:
 |
| Engine brake use prohibited |
Úgy látszik, errefelé inkább lesütik a féket oszt bőszen imádkoznak, hogy ne legyen fa a sivatagban, minthogy az egyetlen ésszerű módszert alkalmazzák az életben maradásra a lejtős autópályán. Nyilván további buktató, hogy az automata váltós autókban olyan nemigen van, hogy motorfék, hacsak nem váltod manuálisan a kívánt sebességbe. Ezt azért a legtöbb autó tudja, az autósok már kevésbé. Most az egyszer áldottam az eszemet, hogy jó sofőrt választottam, mert ha hiszitek, ha nem, az ürge a nővérével - aki a másik kombit vezette - folyamatos telefonkapcsolatban volt, és semmi mást nem vitattak, csak azt, hogy éppen melyik sebességbe váltson a csaj a lejtőn lefelé száguldva...
Nos, az Égiek végül kedvesek voltak hozzánk, és elértünk Ruidoso csodálatos városát. Gyerekek, én amilyen lendülettel elővettem a fényképezőgépemet, olyan lendülettel tettem is vissza. Nem tudok máshogy fogalmazni: rémisztő, hogy az átlagembernek errefelé mi az elképzelése egy hegyi üdülőfaluról. Az egész település egy két mérföld hosszú, gyorséttermekkel, drive-in falatozókkal és boltokkal telepakolt, poros, szemetes, szürke valami, ahol egy darab embert nem látsz az utcán. Olyannyira nem, hogy későbbi sétánk során többen is ránk dudáltak az autókból, mint turistalátványosságra - mert hát a hülye európai sétál, az idióta.
Már az is csodának mondható, hogy találtunk egy olyan - elfogyasztható, megemészthető és közepesen rákkeltő - ételt kiszolgáló helyiséget, ahol a paradicsom hátoldalán nem volt dombornyomott betűkkel beleütve, hogy HDPE. Alapvetően egy igen takaros kis bazsalikomos levest fogyasztottam marhahúsos szendviccsel és a kihagyhatatlan tacossal, valahogy így:
 |
| Brunch |
A bögrében pedig tea volt, de olyan édes (maga a tea, mindenféle cukor nélkül), hogy a végén inkább beillett volna egy jó kis limonádénak. Nagyon jól esett, meg kell mondjam, így nyugodt szívvel vágtunk neki a városnak.
A társaság egy része gokartozott, én betértem egy helyes kis szuvenírboltba, de a vásárlás ihlete valahogy elszállt belőlem, így hasznossá tettem magam: bementem az édességboltba :) Nyilvánvalóan itt is fényképeztem, mert volt mit - most például a cukorkák frappáns elnevezése volt az, ami mágnesként vonzotta a lencsét:
 |
| A világ legkisebb állkapocstörői... |
Végül mégis a közkedvelt fudge-ból kértem, ráadásul frappánsan: két különbözőből! Úgy döntöttem viszont, hogy eddigi tapasztalataim alapján megpróbálok érthetően és egyértelműen fogalmazni a mennyiséget illetően. Az árak 1lb, 1/2lb és 1/4lb esetére voltak kiírva, az általam elfogyasztani kívánt mennyiség pedig 1/4lb volt összesen. Az ugye két féléből 1/8lb meg 1/8lb, de abban azért nem voltam biztos, hogy velem szemben álló mosolygós hölgyemény ismerte ezt a mennyiséget, így taktikusan így fogalmaztam: "...half a quarter from that one and half a quarter from that one...". Mert hát 1/2 * 1/4 = 1/8. Most hogy melyik része nem volt érthető a mondatnak, a half vagy a quarter, azt nem tudom, de a kezdicsókolom úgy kimérte a kétszer negyedfontot, hogy még annyit sem mondhattam, hogy nyalóka.
Legközelebb komolyan mondom, leírom.
A nap további részét sétával töltöttük, mert a természet önmaga gyönyörű. Sajnos - immár nem túl nagy meglepetésünkre - kijelölt túraútvonal, esetleg sétaút nem akadt az erdőn át, de találtunk vicces boltokat és említésre méltó portékákat. Talán a kedvencem a következő:
 |
| Fából faragott szobrok |
Errefelé a tehetősebb családoknak - ezt majd egyszer megpróbálom definiálni - nagyjából olyan szériatartozék egy ilyen szobor, mint az úszómedence és a pickup. Meg kell azonban mondanom, hogy nagyon szépen megmunkált darabokról van szó általában, nagyon igényesek. Amolyan kertitörpe feeling, csak ezeknek éppen nincs süveges sipkája :)
Az este első másfél óráját azzal töltöttük, hogy a koromsötét hegyoldalon autókázva tábortűznek alkalmas helyet találjunk, ám hegyi idő szerint este 8-kor kiderült, hogy a télre való tekintettel nem lehet tábortüzet gyújtani az erdőben.
Mi van nyáron? Ezt akkor most magyarázza nekem valaki.
Kicsit sajnáltuk vezetőinket, mert ők tényleg nagyon jól megszerveztek mindent, csak éppen semmi sem jött össze... Így hát úgy döntöttünk, hogy barbeque hamburgerünket a motel hátsó udvarán készítjük el, majd egy kellemes beszélgetős-sörözgetős estét csapunk valamelyikünk - kb. húszan voltunk - szobájában. Ez nagyjából 4 percig működött, ekkor ugyanis előkerült egy Nintendo Wii. Én komolyan mondom, nem értem az embereket: utaznak 4 órát, kifizetik a motelt csak azért, hogy Mario Kart-ot játsszanak a csodálatos fenyőerdő közepén. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találtam érdekesnek egyáltalán a játékot, de amikor az agyam kezdett kifolyni a fülemen keresztül az eszelős zombigyilkolás láttán, úgy döntöttem, fejemet párnámra lehajtom egy matematikus kutya festménye mellett:
 |
| Vektoralgebrikus kuty! |
Aki még emlékszik Igorra, és mondatára: "di vijektor pojinting áut of dö bogyi", akkor ez a festmény Newton III. törvényét hivatott ábrázolni a hatás-ellenhatásról: "di vijektor pojinting intu dö bogyi"
Azért az éjszaka kockulása mellett Christiannal, a meleglelkű svéddel (nem, nem viccelek) és Janinával, az elmúlt fél év alatt már németül is elfelejtő hannoveri lánnyal mi, magyar emberek jól szórakoztunk. Nem tudom, mikor sírtam utoljára így nevetéstől, de az, amit Christian művel az angol szavakkal, társítva a kacagtató svéd akcentusával, az egyszerűen bámulatos. Amíg ez az ember a közelünkben lesz, szomorkodni és unatkozni nem fogunk gyöngyszemei mellett.
Mert hát ugye carpet az rovar, ami felkenődik az autód szélvédőjére.
Leszámítva azt az apróságot, hogy hitvesi ágyamat Gáborral osztottam - a motel hátrányai... - igen jól telt az éjszaka, és az ébredés is vidámra sikeredett, kipihenten vágtunk neki a vasárnapnak. Bár jeleztük előre, hogy szeretnénk majd egy kicsit sétálni és kirándulni, nagyjából úgy esett ki a program, hogy elautóztunk másfél órát egy másik városkába csak azért, hogy együnk. Mindez úgy felvezetve, hogy csodálatosan szép lesz a természet ott, ahova megyünk. Hát, az is volt, de én csak ma értettem meg azt, hogy hogy gondolkodnak itt az emberek (és ez sajnos tényleg jellemző, legalábbis az itteni fiatalságra).
Kéremszépen, itt csak és kizárólag céltudatos kirándulás van. Vázolom:
 |
| Balra az átlagos európai, jobbra pedig az átlagos amerikai kirándulási terve látható |
Bár az ebéd tényleg nagyon jó volt, alig maradt szűk háromnegyed óránk egy kis felfedezésre a környéken. Sajnáltam is egy kicsit, mert a hegyoldalról beláthattuk a teljes völgyet a White Sands National Monument-tel együtt, de a tiszteletkört legalább lejártuk, jutalmul pedig íme a képek:
 |
| Janina, Chirtsian, Balázs és jómagam |
 |
Ezen a képen éppen macskákat dobálunk - mármint képzeletbelieket :)
A háttérben a fehér csík a híres gipszsivatag! |
|
 |
| A végére pedig a havas tájkép a fenyőerdőről! |
Érkezésünk után még Balázzsal tettünk egy tiszteletkört az egyetemen, de erről majd egy másik bejegyzésben számolok be, hátha felkel a nap holnap is! Legyen mára elég ennyi, hiszen nem szeretném a "pár mondatot" túlhaladni!
