Lazsálásnak helye egy tízezer kilométeres túrán még annyira sincs, mint műanyagvillának a Xiao Chang Xing étterem forgóasztalán. Nem is láttam még soha. Ám megfáradt utazóink a két és fél órás utat a Pennsylvania állambeli Swarthmore városába nem pihenésképp tették meg, hiszen a balkáni forgalom és már-már megszámlálhatatlan autópályasáv közötti cikázás - kis túlzással betonfalak közti ping-pongozás - kriptonit módjára gyengítette le őket a beköszöntő alkonyatban. Sötét erdőkön és fényben úszó, a boldog és szabad jövőt hirdető toronyházak közt vezető utazásuk azonban nem volt hiábavaló, és áldozatukat új vendéglátójuk, Ana egy kellemesen házias csirkepaprikással jutalmazta:
 |
| Amikor tudod, hogy hazaértél... |
Anával rokoni kapcsolatomat úgy definiálnám, mint harmadik szintű nagynéni-unokaöccs kötelék, de családunk ezen ágának méretét tekintve büszkén állíthatom, hogy nálunk ez igen közeli rokonságnak számít. Bár nem vagyok biztos abban, hogy ebben az évezredben már találkoztunk, nálunk otthon szegényt az ősök még mindig a "kis Ančica" néven emlegetik - pedig csillagász pályafutását sem tegnap kezdte. Mondanom sem kell, a vacsora után hosszasan beszélgettünk családi, New Mexico-i és pennsylvaniai dolgokról, ám ezek titeket úgysem érdekelnének - maradjunk hát annyiban, hogy jókedvűen tettük el magunkat a következő, eseménydúsnak ígérkező napra.
A másnap korán és gördülékenyen indult - bár a két óra időeltolódás Las Cruceshez képest mintha egy kicsit megviselt volna minket. Egy gyors reggeli, és irány az autópálya - melynek elágazását Philadelphia központjánál természetesen módszeresen gyaktuk el, majd exclusive ipar- és kikötőnegyedlátogatások után két, kétes mosolyú parkolóőrre bíztuk a Hondát annak reményében, hogy este még viszontlátjuk. A karosszériát.
Philadelphia a szélsőségek városa, ahol minden művészet, stílus, tudomány és nem utolsó sorban nép képviselteti magát. Ezt az első pillanatban még nem tudtuk, ám a másodikban kiszálltunk az autóból és:
 |
| Philadelphia, első látásra |
Amit tudni kell a várósról: a keleti part második legnagyobbja (vajon mi lehet az első?), jelentése ógörögül "brotherly love" - összefüggést egyelőre ne keressetek a Philadelphia c. filmmel -, sehol nincs a világon ennyi szabadtéri műalkotás, mint itt, és - csak hogy a város sokszínűségét alátámasszam - amikor a 17. században megalapították, a lakosság betelepítését egy kísérletnek szánták: vajon tudnak-e különböző vallású emberek egymás mellett békében élni? A választ szerintem azóta is keresik.
A philadelphiai városháza egyértelműen a város első számú jelképe, a huszadik század első éveiben pedig büszkén birtokolhatta a világ legmagasabb épületének járó címet. Persze ezt francia barátainknak ne nagyon meséljétek, mert az Eiffel-torony ekkor már régen uralta az eget majdnem kétszeres magasságával, de őt sajnos - meglepően amerikai illetőségű - szakemberek szervezete az "építmény" kategóriába sorolta. Szegény. Ettől függetlenül a Philadelphia City Hall az itt játszódó hollywoodi filmek mellőzhetetlen jelképe, legyen szó AIDS tárgyalásról vagy újonnan a Zombik-Réme Brad Pittről.
 |
| Philadelphia City Hall |
A belváros meglepően forgalmas, sok-sok emberrel az utcán. A sarkokat pékségek, a hosszú sétálóutcákat kávézók sokaságának illata járta be, az napot pedig időről-időre eltakarták az égbeszökő felhőkarcolók. Találtam egy kiváló munkalehetőséget is a magasságot kedvelő olvasóknak:
 |
| Egy véget nem érő munka... |
A város fő sétálóutcájának számító Chestnut Street felé tartva néha úgy éreztük, ránk dőlnek a felhőkarcolók:
 |
| Itt lenn csak páfrány nő. Annak nem kell fény. |
A felhőkarcolókat lentről fényképezni szinte lehetetlen. Bár volt néhány gyenge próbálkozásom, hazaérve nem voltam teljesen biztos, hogy égigérő üvegtornyokat, vagy talaj nélküli kockafergeteget kaptam lencsevégre egy bugos Minecraft-utánzatból. A látvány és az élmény mindenesetre csodálatos volt. Az elkövetkező napokban tapasztalt nyaki fájdalom kevésbé, de az áldozatot megérte. :)
A Chestnut Street látogatása valahol kimerült néhány rendőrfánk felzabálásában a közeli Dunkin' Doughnut varázslatos cukortúladagoló-birodalmában, majd néhány rosszarcú fiatalember mellett elsuhanva átbattyogtunk a Schuykill River másik oldalára. Két dolgot jegyeznék meg ezzel kapcsolatban:
1. A fiatalemberek a "Nézd má', vazze', ezek magyarok!" kiáltással próbálták magukat túltenni a pillanatnyi sokkon, honfitársaik láttán.
2. Ilyen hülye nevű folyót ritkán találni.
Természetesen itt is megmutattam utcazenészi képességeimet:
 |
| Tesó a kép szélén befigyel |
A vasútállomást is megnéztük, szép volt, jó volt. Belső képet nem mutatok. Kompozíciót annál inkább:
 |
| Csendélet. Mert a vonat áll. |
 |
| Vasútállomás. You're doing it right. |
Philadelphia ad otthont a világ legnagyobb, mesterségesen létrehozott városi parkjának, a park sarkában pedig a híres Philadelphia Museum of Art kapott helyet. Amerika azonban nem lenne önmaga, ha a hírnév a múzeum hatalmas gyűjteménye, gyönyörű épülete, esetleg világhírű történelme által született volna.
Hölgyeim és Uraim, a múzeum lépcsőit érdemes figyelni, hiszen Rocky is itt edzett anno! No, meg én is:
 |
| Egy napon én is bajnok leszek |
A lépcsők tetején ált valaha Rocky bronzszobra(!), ugyanis több forrás is úgy emlegeti Stallonet és Rockyt, mint akik Benjamin Franklin óta a legtöbbet tették a városért. A lépcső annyira beleégett az amerikai kultúrába, hogy a '96-os atlantai olimpia idején a láng körútjának egyik kulcsfontosságú helyszíne lett. A kilátás pedig innen a legszebb a városra. Én ezt egy délutáni ejtőzéssel nyugtáztam:
 |
| Life is great. Just great. |
Magyarországon a prűd nép nem fogadta el a Chuck Norris elnevezést a Megyeri híd esetében, Ganxta Zolee falusi átjáróját is át kellett nevezni... hiszen ha földrajzi vagy közterületi egységet nevezel el valakiről, legalább 5 évvel korábban ki kell nyírnod. Nos, az USA-ban ez akadályt nem jelent: Silvester Stallone és Rocky bronzszobra - bár a lépcsők tetejéről elkerült a közeli parkba - tobábbra is akkora látványosság, mint a Szabadság-szobor.
 |
| A Nagyok. |
Magunk mögött hagyva néhány vicceskedvű német turista-bohócot:
 |
| Értem. |
... a Benjamin Franklin Parkway felé vettük utunkat, ami a város ikonikus sugárútjának számít, milliónyi múzeummal övezve. Washington után természetesen úgy gondoltuk, múzeumból egy ideig feltöltődtünk, ám a Franklin Institute épületét megrohamoztuk - ez az itteni Csodák Palotája. Tekintettel arra, hogy perceken belül zártak, és még így is horribilis lett volna a belépőjegy, megcsodáltunk egy rövid, ifjú mérnök- és tudóspalántáknak szánt előadást az aulában, sikertelenül titkolva iskolázott valónkat, majd a világ országainak zászlói alatt bolyongva:
 |
| Itt most éppen magyar voltam :) |
... ismét égbeszökő toronyházak közt találtuk magunkat. Sok-sok nagyvárost jártunk már be az elmúlt hónapokban, de ennyi üveget egy helyen szerintem még nem láttunk. Kedvem is támadt egy kis játékhoz a tükrökkel:
 |
| Tükörkép |
A nap lassan lebukott már a város mögött, ám a legfontosabb történelmi látnivaló még várt ránk: az amerikai történelem bölcsője, a függetlenség és szabadság szentélye...
 |
| Öööö, nem ez... |
... szóval, a függetlenség szentélye, az Independence Hall. Röviden és tömören: itt írták alá a napokkal korábban Washingtonban megtekintett papírfecnik kétharmadát, a Declaration of Independence-t és a Constitutiont. Többet talán most nem is mondanék róla, mert minket, földi halandókat ez nem érint. Bár ezeket a sorokat július 4.-én, 23:59-kor írom. Érzitek a varázst, nem?
 |
| Independence Hall |
A függetlenség másik nagy ikonja a Liberty Bell, ami időről időre felbukkan filmekben, könyvek borítóján, címerekben és pénzeken, bélyegeken és turisták pólóin. A Taco Bell-nek nincs hozzá köze. Ez az a harang, amit a függetlenség kikiáltásakor megkongattak, ám a bürökrácia már akkor sem arról szólt, hogy az emberek életét megkönnyítse: a harangot csak négy nappal a kikiáltás után szólaltathatták meg, mert még nem egyeztek meg arról, mi is legyen a felolvasott szöveg a kongatáshoz. Persze rögtön az első ütésre megrepedt a szerkezet. Úgy gondolom, ekkor született meg a "Brain Drain" fogalma - rájöhettek, hogy a tervezéssel járó feladatokat jobb, ha inkább a bevándorlókra bízzák. A Nemzet pedig még a repedésre is büszke. That's the spirit.
 |
| Liberty Bell |
Streets of Philadelphia... Bruce Springsteen Oscar-díjas betédtala járt a fejemben, amíg az utcákat róttuk. A nap folyamán sokat láttunk, de mégis minden lépésnél emlékeztetett minket a város arra, hogy a lábbusszal lerótt kilométerek valóban csak a felszínt karcolták, Philadelphia igazi énjének felfedezéséért egyszer még vissza kell jönnünk. Néhány morzsát mutatnék hát ezen felfedeznivalók végtelen kenyeréből:
 |
| Figyelmeztetés egy ház falán a Kínai Negyedben |
 |
| Stílusok harmóniája. Vagy nem? |
 |
| Redundancia - egyben KRESZ gyorstalpaló: drive 'n' learn! |
Belvárosi mókus, gőzőlgő csatornafedél... és még sorolhatnám, ám lassan elérkezett az idő, hogy összekaparjuk autónk megmaradt darabjait. Meglepetésünkre a Honda sértetlenül megúszta újdonsült parkolóőr-barátunk vigyázó kezeit, majd a jelképesen horribilis parkolódíj kifizetése után már az autópályát róttuk Swarthmore felé. Egy utolsó képet kértem még Dávidtól, hogy a Ben Franklin híd ki ne maradjon a repertoárból, ez lett belőle:
 |
| A nap képe: Hazafelé |
Javasolt éjszakai program: Philadelphia (1993) 125 min. Jó éjszakát!
