Marhapaprikás. Előző bejegyzésem nyitva hagyott kérdésére a válasz nemes egyszerűséggel csak ennyi: marhapaprikás. A kedves rokonok ugyanis ezzel vártak Toronto külvárosában, míg Gábor és Dávid saját útjukat járva felkeresték hajlékukat az elkövetkező napokra. Ha jól emlékszem, nem híd alatt aludtak.
Jó érzés volt újra otthoni arcokat látni, otthoni ízeket élvezni, otthoni dolgokról beszélgetni - egészen Philadelphia óta nem volt erre példa... bár csak néhány napról volt szó, annyi minden történt az utazás során, hogy egy örökkévalóságnak tűnt már az idő, mely indulásunk óta elmúlt. Nesze neked relativitáselmélet...
A hosszú vacsora és beszélgetés, illetve egy jóízű alvás után reggel frissen és üdén ébredtem, a reggeli pedig már az asztalon várt. Anna nénivel megindultunk hát a nagy torontói városnézésre, annak nem titkolt reményében, hogy megtudom: miért is ez az első számú ország a magyarok kivándorlási listáján. Vannak ötleteim. Toronto jelenleg Kanada legnépesebb városa, a környéken 6 millió ember él és virul - ezzel együtt a kontinenst egyik leggyorsabban növekvő városa is. Évente százezer (!) bevándorló érkezik a világ minden pontjáról, Toronto népességének fele (egészen pontosan 49.9%-a) nem kanadai születésű. A világon csak egy városban magasabb a külföldön születettek aránya: Miamiban. Ez utóbbiban azonban csak kubai salsa zeng a bárokból, míg Torontóban egyszerűen nincs olyan, hogy domináns kisebbség. A melletted elsétáló 8 ember az utcán akár az olimpiai 200 méteres mellúszás döntőjének mezőnye is lehetne, 8 különböző országból, 8 különböző vallással, bőrszínnel és fejdísszel.
A napot - mint minden rendes torontói turista - a CN Towernél kezdtük Kislánykoromban még ez volt a világ legmagasabb építménye, legalábbis a Guinness Rekordok Könyvében 1999-ben még ezt állították. A könyvet egyébként a Zrínyi Ilona Matematikai Tesztverseny döntőjében nyertem, mint a legsikeresebb határon túli versenyző, FYI. Fontosnak éreztem, hogy ezt elmondjam.
 |
| CN Tower |
533 méterével továbbra is a nyugati világ legmagasabb építménye, és nagy valószínűséggel a világ azon kevés égigérő beton- és üvegstruktúrái közé tartozik, melyeknek indokolt az indokolatlan magassága. Ezt a monstrumot ráadásul a kanadai nemzeti vasúttársaság építtette (innen a név: CN - Canadian National), mert a környék felhőkarcolói erősen blokkolták már a rádióhullámokat. Emellett nyilván meg akarták mutatni, hogy sok pénzük van, mellyel hatalom is jár. Jelenleg is tartja a világ legmagasabb éttermének rekordját (ami ráadásul még forog is), és itt van a bolygó legmagasabb borpincéje is - melyet a mai napig még van pofájuk pincének hívni...
Természetesen felmentünk a kilátóba - hogy Annának hogy sikerült minket soron kívül feljuttatnia, számomra rejtély marad, de úgy gondolom, életem végéig hálás leszek érte. A rettentően szeles és csípős idő ellenére tele volt az előtér lelkes turistákkal, a lift pedig őrült gyorsasággal vitt fel minket az első szintig: 346 méter magasságig.
 |
| Pózolunk... |
A kilátás fentről bámulatos - tényleg belátni a világ felét. Toronto pedig félelmetesen modern, terebélyes, rendezett, és meglehetősen zöld. A nyakamba akasztott audio-guide meglehetősen hasznos társnak bizonyult, bár jóllehet Anna is sikeresen túlkiabálta szél süvítését. Hogy mit láttunk fentről?
 |
| Downtown Toronto |
 |
| Kertváros - ameddig a szem ellát |
 |
| Lake Ontario - és egy gondosan megtervezett kifutópálya |
A kilátó különlegessége az üvegpadló - bár ebben az élményben már magában a liftben is részünk lehetett. Akkor azonban ez még nem tűnt fel, így a nagy semmi fölé lépve az embernek átfut egy-két dolog az agyán. Ám rövidesen rájössz, hogy igazából mindegy, 20 vagy 342 méterről esel bele egy építkezés frissen ásott betongödrébe, a fejed így is - úgy is beütöd. Ennek tudatában már őszinte volt a mosoly, amint helyet foglaltam üvegtrónusomon:
 |
| Nem csak a kilátás elképesztő, a lelátás is... |
 |
| Toronto 8.35 másodperccel alattam (g = 9.81 m/s^2, légellenállást elhanyagoltam) |
S mint tudjuk, mindig van magasabbra. A Sky Pod 2008.-ig a világ legmagasabb kilátója volt, míg néhány lelkes kínai szakember úgy gondolta, indokolt 446 méternél is magasabb kilátók építése. Nos, mi ennyivel is beértük, és elégtétellel nyugtáztuk: nem túloztak a 100 kilométeres látótávolsággal. Eget rengető különbség azért nem volt a két kilátó között, kivéve, hogy innen fentről a vonatok is máshogy csihuhuztak:
 |
| Mert kell egy vonatos kép... |
... mi pedig családi fotóztunk, mert az jó:
 |
| Rokonyok a világ egyik tetején |
A kijáratnál két ismerős, rosszarcú bácsiba botlottunk, ám hamarosan kiderült, hogy ők csak Gábor és Dávid voltak, éppen felfelé igyekezve - mi pedig, kihasználva helyzeti előnyünket, a CN Tower előtti park felé vettük az irányt, számos más csoda várt még ránk.
 |
| Például vonat |
Azon próbálkozásom, hogy létrehozzak egy fényképet magamról és a CN Towerről együtt, vállalható formában, teljes kudarcba fulladt. A hibát valahol a fél kilométeres magasságban, a felhős időjárás mivoltában és a fejem tekintélyes méretében kéretik keresni. Még véletlenül sem a saját bénaságomban. Ehelyett mutatok zászlórudas-CN Toweres fotót, melyen megkímélek mindenkit vigyoromtól:
 |
| Innen nézve olyan, mintha a zászlórudak is az égig érnének - háh, optikai csalódás! |
Úgy döntöttem, mégsem kíméllek meg benneteket:
 |
| Eddig jutottunk, a torony és én |
A nap hátralevő részét a föld alatt töltöttük. Nem kell megijedni, nem az országot az elmúlt években elözönlő Alsószentmártoni szinesfémgyűjtők végeztek velünk néhány aranyfogért, és nem is a helyi juharmaffia döntött úgy, hogy üzenőfalnak használja megnyúzott irhánkat - ha már a mexikóiakat túléltük, Kanada gyerekjátéknak bizonyult -, csupán a helyi szokásokat követtük. Toronto nem az elmúlt években vált szeles és hideg várossá, így az évtizedek során kialakult föld alatti plázák, éttermek, sétányok, sőt, parkok olyannyira a város részévé váltak, mint a néhány emelettel felettük elterülő kihalt járdák. A belváros alatt kövezett járatok végtelen labirintusa terül el, összekötve irodaházakat, égig érő apartmanokat, metrómegállókat és bevásárlóközpontokat. Ha úgy tetszik: ahhoz, hogy reggel felkelj, megreggelizz a "sarki" pékségben, metróra szállj, ledolgozd a napi 8 órádat, bevásárolj hétvégére és megigyál egy kávét a barátoddal, nem kell egy pillanatra sem a felszínre látogatnod:
 |
| A föld alá költözött város |
Így juthattunk el a pályaudvar gigantikus nagycsarnokába:
 |
| Union Station, Great Hall |
... majd egy rövid felszíni látogatás erejéig közelebbről is megcsodáltuk a Royal Bank Plaza épületét. Róla csak két dolgot kell tudni: a számtalan él és kiszögellés miatt nagy valószínűséggel itt él Kanada pókjainak 76%-a - már, amelyik nem tériszonyos -, és az ablakok készítéséhez 71 kilogramm aranyat használtak fel. Csak, hogy sárgák legyenek.
 |
| Royal Bank Plaza - pók és arany |
Meséltem már a föld alatti parkokról: most itt egy halastó kacsával és a modern művészettel:
 |
| Halastó underground |
A délután további része gyorsan telt, egy kellemes szendvicsebéddel, sok-sok jóízű beszélgetéssel és némi süteménnyel - természetesen a föld alatt. Amikor a felszínre kerültünk az esetek túlnyomó részében ezt láttuk:
 |
| Toronto Street View |
... vagy ezt:
 |
| Toronto Museum of Art |
Ez utóbbi elég gyorsan kiverte a biztosítékot - amit a képen láttok, Crystal név alatt fut. A műemlékvédelem megtiltotta, hogy építésekor kárt tegyenek az eredeti épületben, ezért köré építették. Ugye, milyen jól sikerült?
Alkonyat előtt még egy utolsó kört tettünk a számtalan belvárosi pláza egyikében - melyet a metálsirályok kedvéért kötelező megmutatnom:
 |
| Plázaröpte |
... ám torontói látogatásunk rohamosan közeledett végéhez - amit látnunk kellett, láttunk, de az igazi élményt számomra a rokonokkal töltött idő jelentette. Anna tényleg elvitt a város minden olyan zugába, melynek létezéséről a legtöbben lehet, nem is tudnak, ugyanakkor nem rohantunk ész nélkül A-ból B-be. A New York-i néhány nap után nem is bántam ezt a két, lazább napot, hiszem már két hete úton voltunk. Az autóba egy pár cipővel kevesebbel (lejártam őket pár hónap alatt, Walmart gazdaságos...), ám egy bőrkabáttal többel szállhattam be - ez utóbbit megörököltem Anna férjétől, és merem állítani, hogy a környéken nem sokaknak van még ilyen menő kabija! De nem ám!
... és mi maradt még meg Torontóból? Az, hogy nem engedte elfelejteni, honnan jöttem. A hegy eljött Mohammedhez:
 |
| Ex-YU bolt - valahol Torontó külvárosában... |
