Amikor az ember jól érzi magát, az idő gyorsan repül. Úgy látom, igen jól érezhetitek magatokat a blog olvasása közben, mert néhány koppintást már kaptam már a fejemre csütörtök óta, hogy ideje új bejegyzést írni. Szívből örülök, hogy tetszik a blog, remélem, kitartóak lesztek decemberig! Remélem, én is :)
Jelentem, az új - most már azért annyira azért nem új - játékszerem továbbra is jól funkcionál, de fényképeznivaló a szomszéd macskáján és néhány magányos kavicson kívül nem akadt a héten. Sikerült ezt a lemaradást pótolni a hétvégén, de kezdjük csak az elején!
Egy hónappal az érkezésünk után - a Valentin-nap romantikus megünneplése mellett (meccset néztünk:) - sikerült a jet lag második fázisát is megérnünk, amolyan kiújuló nyavalyának mondanám a jelenséget. Nyilván néhány Nobel- (vagy IgNobel) díj várományos ezt szívesen tanulmányozná, de itt nincs másról szó, minthogy szerencsésen eltoltuk a lefekvés idejét a "nagyon későről" az "igen koránra", és ezt 3-4 napon keresztül masszívan műveltük ám. De hát arra van a hétvége, hogy kipihenjük a hetet, nem?
Elkezdtünk végre egy kicsit munkálkodni, vagy inkább munka után kutatni az egyetemen. Nyilván a masszív latino-többség jelenlét erősen rányomja pecsétjét az itteni munkamorálra, s bár nem mondanám, hogy annyira (nem) szeretik a munkát, mint balkáni testvéreink, de itt még a kemény Népköztársaságokból érkezett, Németországban edződött PhD hallgatók is lazán veszik a hozzáállást. Így nehéz lesz halálra dolgoznunk magunkat, de hát a nem dolgozásba még senki sem halt bele, tudtommal :)
Természetesen az igazság valahol a kettő között van, itt erősen megkövetelik az önálló munkát. Még jó, hogy nem puskáztam az egyetemen (najó, kétszer, de ki a manó akarta megtanulni a rostélyos hulladékégető részeit balról jobbra? :), és néhány professzor felkutatása után sikerült találnunk két igen ígéretes projektet. Az első a "nagy" meló lesz, amire a Rosztoczy Alapítvány az ösztöndíjat adta, a második azonban egy régi vágyunknak beteljesedése lesz Gáborral: májusig robotot építünk ám! Nem is akármilyet, hanem faágra leszálló, abban megkapaszkodó és egyensúlyozó madarat (
quadrocopter képében ) kell majd megépítenünk - az elmélet megvan, most már itt az ideje gyakorlatba ültetni!
No, de miért is nem aludtunk a héten? Mert természetesen buliztunk, ha nem is a szó legelterjedtebb értelmében. A héten szinte kivétel nélkül minden esténk társasjátékozásba, kellemes éjjeli beszélgetésbe vagy elhúzódott karaoke-partyba torkollott. Talán ezek közül a legemlékezetesebb a szerdai karaoke-party volt, melyet tradicionálisan a környék egyetlen kocsmájában rendeznek meg, mi pedig Gáborral megragadtuk az alkalmat (mármint azt, hogy akármilyen rosszak vagyunk, a népeknek fogalma nincs, kik azok a magyarok - így nem kell félnünk légicsapástól) és elénekeltük a Queen Fat Bottomed Girls című dalát. Állítólag nem volt rossz.
Legalábbis produkciónak nem, úgyhogy jelentkezünk a Megasztár 9-be!
Voltunk házibulin is, egy háromszintes, belső patakkal és sziklakerttel ellátott indokolatlan méretű házikóban, bár a partyt egy kukában gyújtott hobo-tűzrakás körül töltöttük, a világ végén természetesen. Az utca másik oldala már Texas volt... és Pesten még azért panaszkodnak az emberek, hogy az utca másik oldala már egy másik kerület. Na, itt egy másik állam :) Játszottuk a népszerű beer-pongot és a flip-the-cup nevű jól ismert amerikai szeszitalt tartalmazó játékokat, sütöttünk hamburgert a sufniban (apu, ennek a társaságnak egyszer meg kéne mutatni, hogy kell ezt csinálni, egyszerűen nem értenek hozzá... :), és hajnali háromra már majdnem otthon is voltunk. Megkaptuk sokadik invitációnkat Juárezbe egy nagyon kedves barátosnénktől, de valahogy nem vonz az ajánlat. Az más tészta, hogy nyáron lehet, hogy egy Cancún-i kirándulást megejtünk, ha már a mexikói repjegyárak olcsóbbak, mint a Sutrans vonaljegyei, ráadásul itt van minden egy köpésnyire.
Egy nagyon nagyra...
Szóval, hétvége. Tulajdonképpen így visszagondolva nem is volt olyan unalmas a hét. Pihenésképpen a szombatot - ha már munkával töltöttük a délután egy részét - egy kellemes kis Taos menzával zártuk. Nem bántuk meg, hiszen mexikói nap lehetett, és a teljes salátabárt lecserélték minőségi (és végre minimális fűszerrel megszórt) mexikói táplálékra, a fajitas-tól kezdve a főtt babon és paprikás csirkén keresztül az ismeretlen nevű tacosba tekert micsodáig mindent kaphattunk. Mindent ki is próbáltunk!
 |
| Az első adag... |
Itt szembesültem először azzal a ténnyel, hogy mire jó a tejföl. Soha, de soha ne próbáljátok meg a csípős paprikát vízzel oltani! Soha! Arra van a tejföl, hogy ezt enyhítse! Gyakorlatilag a leggyilkosabb paprikát is szelíd háziállattá varázsolja - feltéve, ha nem halsz bele az első harapásba. Ugyanakkor sosem hittem volna, hogy egyszer ezt mondom, de azt hiszem, ez a tejföl az eddigi legfinomabb, amit valaha kóstoltam - lehet, csak mert már egy hónapja nem ettem jó szabadkait. Ugye hoztok? :)
A nap további részét pihenéssel töltöttük volna, mindaddig, míg valaki ki nem találta, hogy menjünk el bulizni. Én erősen ellenálltam, így keveredtem át estefele brazil szomszédomhoz Balázs, Purvaja és Daniel, brazil testvérünk társaságában. A történet elejére már nem emlékszem, de a vége a kis partynak az lett, hogy kiegyeztünk az 5:40 órai ébredésben és a napfelkelte dombtetőről való megtekintésében. Vasárnapra való tekintettel a "címzetes ökör" feliratot mindenkire kiakaszthattuk volna, de ezért vagyok oda ezért a társaságért: kérdés nélkül belementek!
Ha még emlékeztek az első kirándulásomról szóló
blogomra, akkor tudjátok, mely dombról beszélek. Nos, ez valahogy így néz ki napkeltekor:
 |
| Velem együtt... :) |
Megközelítőleg 2 földi órát töltöttünk a dombtetőn, és én a kis fényképezőgépemmel igen szerény voltam - Daniel ez a 120 perc alatt több képet készített, mint én az elmúlt 1 hónap alatt összesen. Azért volt mit látni most is, például kaktuszt (fancy háttér előtt):
 |
| Igyekszem, na... |
Nagyon gyorsan feljött a nap, meg is lepődtünk Purvajaval rendesen:
 |
| Bezony, majdnem szívrohamot kaptunk! |
Ez persze a többieket nem rettentette el a fényképezéstől, szemezgessünk egy picit Balázs képeiből!
 |
| Na jó, ez megint én vagyok, de annyira jól sikerült, hogy nem hagyhattam ki :) |
 |
| A kihagyhatatlan ugrós kép - még azért dolgozom rajta, ígérem :) |
Itt pedig egy személyes kedvenc: a Pink Foreign!
 |
| Dark side of the Sun |
Olyan, mint a Pink Floyd, csak külföldiben:
 |
| Rólunk mintázták... |
A napnak azonban még nem volt vége! Végre eljutottunk a Gun Show-ra! Ez egy évente kétszer megrendezésre kerülő fegyvervásár - olyan, mint a karácsonyi vásár, csak forralt bor és kötött abrosz helyett puskát, kést és légvédelmi ágyút lehet venni egy kiló krumpli árán... természetesen a fényképezőgéppel a nyakamban kicsit sem néztek hülye turistának (meg is kérdezték egyszer, hogy Kanadából jöttünk-e), és nem egy fiatalember próbált minket győzködni arról, hogy ez egy békés ország és ők csak meg akarják védeni azt, ami az övék. Mi Gáborral ezt nem is terveztük vitatni, lévén szeretnénk még egy egész hosszú életet magunk előtt tudni, de jelzem: nem győztek meg arról, hogy mi a máknak kell házanként 2 puska és 4 pisztoly. Mert az, amit itt láttunk, az valami leírhatatlan volt - és egyben groteszk is. Nagyjából 220 ilyen stand várta a kedves vásárlókat:
 |
| Vilibának jelentem, itt nem csak szarvasra vadásznak! |
Természetesen akadtak eladásra ítéltetett múzeumi darabok az ötvenes évek gengszterfilmjeiből, figyelem, megrázó képek következnek! :)
 |
| Mint a Keresztapa! |
Nem maradhattak ki a vízhűtéses légvédelmi gépfegyverek sem a második világháborúból:
 |
| Eladó! |
...és a kézzel faragott, limitált szériás példányok sem:
 |
| Ára $3000, ha eladjuk Pamelát, még marad töltényre is! |
Hogy kik árultak, azt nehéz lenne egy csokorba fűzni. Az árusok általában nem engedték, hogy lefényképezzük őket, így kénytelen voltam sunyiban kattintani egyet-kettőt. Sajnos a kedvenc standomat, ahol két 13 éves és egy 10 éves kislány árult az apjával, nem sikerült lencsevégre kapnom, mert az öreg fél szeme mindig rajtam volt (a másik pedig a keresőben :), de sikerült megörökítenem egy békés házaspárt a békés fegyverek mögött:
 |
| Na, ezekhez a darabokhoz mit szóltok? |
Végül egy standos odáig volt, hogy mi még nem fogtunk fegyvert a kezünkben, így rögtön unszolt minket, hogy fényképezzük már le egymást Gáborral - mondanom sem kell, nem is ellenkeztünk, így következő két képen a békés magyar harcosokat látjátok, amint megvédik magukat a gonosz levegő ellen:
 |
| Én úgy gondoltam, hogy a távcső a kis vaksi szememnek segít... |
 |
| ...Gábor viszont mégis a félautomata shotgun mellett döntött. |
...és így...
Most pedig paela Javier-nél, este pedig egy kis cikkolvasás... lehet, buli is lesz? Én már nem követem, az egy biztos...
