Limousine & cocktails

Aki ismer, jól tudja rólam, hogy ki nem állhatom a techno zörejt és az elektronikus zene legnagyobb részét. Kivéve, ha pszichedelikus :) Éppen ezért úgy gondolom, nem kis újdonságnak számít, ha közlöm: disco-ban jártam! No, de nem is akármilyenben! Nyilván jó okom lehetett rá, mondanátok legtöbben, de az igazság az, hogy nagyjából 20 ember jelezte a társaságból, hogy igénye lenne egy kis kiruccanásra. Márpedig, ha megy a csorda, mi aztán itthon nem maradunk póktápláléknak! :)

Tekintettel arra, hogy Las Cruces továbbra is a nyugdíjasok városa a szórakozóhelyek számát és minőségét tekintve, mi sem természetesebb annál, minthogy átugorjunk El Paso-ba. A hely szelleméről csak röviden annyit, hogy közvetlenül az USA-Mexikó határon fekszik, olyannyira, hogy a folyó túlpartján már Juárez fekszik - a bolygó legveszélyesebb alvilági központja -, a városok amolyan Komárom-Révkomárom módon kapcsolódnak, némi szépséghibával:

- a városok közti folyó, a Rio Grande az év nagy részében teljesen kiszárad. Ez még azért nem indokolja azt, hogy a medret betonból kell kiönteni, de ennek következménye lehet a 2. pont

- a folyómeder két oldalán a világ talán legszigorúbban őrzött drótkerítése és betonfala található (tisztára, mint a Berlini Fal), és a Californiai-öbölig tartó több ezer mérföld egyenletes távolságokban elhelyezett vakító reflektorokkal van megvilágítva

Függetlenül attól, hogy Juárez környékén az elmúlt 6-7 évben több, mint negyvenezren vesztettél életüket a kartellharcok következményeként, a város a maga másfél milliós lakosságával továbbra is az ország tíz legnagyobb települése közé tartozik. Összehasonlításképpen El Paso lakossága ennek kevesebb, mint fele, de a lakosság összetétele sokat elárul: 80% beszél spanyolul, és a város lakossága 75%-ban mexikóiakból áll. Természetesen az amerikai város sokkal biztonságosabb, mint mexikói testvére, így nyugodt szívvel vágtunk neki utunknak.

Azt, ahogyan Andrea, az egyik kísérőnk megszervezte az utat autókkal Las Cruces városából, legalább egy logisztikai mérnök diplomával díjaznám. Hogy a húsz ember hogyan jutott el a kiszemelt parkolóig, és hogy hogyan jutottunk onnan haza, az már egy más bejegyzés meséje, ám megérte a fáradságot! Már csak a limuzinunkra vártunk. Mert hát ha már messze földről idejöttünk bulizni, azt legalább elvárjuk a szervezőktől, hogy limuzint biztosítsanak számunkra. Mondjuk egy ilyet:

Nos, a végén kiderült, hogy a szervezők nem egy ilyet szolgáltattak.

Hanem pontosan ezt! :)

Kéremszépen, az adatok már csak férfiszemmel nézve is bámulatosak: a 7,1 literes V8-as motor nemigen panaszkodott az emelkedő megmászásakor a félórás utazás alatt, függetlenül attól, hogy az élőhúsból álló rakomány nem kicsit haladta meg a "max 480 kg vagy 6 személy" feliratot - na, nem mintha ez most egy lift lett volna, de akkor is :)

Természetesen a limó belül is olyan disco-királyokra és királynőkre volt tervezve, mint mi... csillagos égboltot imitáló mennyezet, terrawattos hangszórók és csillivilli kényelmes ülések. Élveztük is ám:

 

Najó, a kép alapján Gábor talán nem annyira :) 

Nos, így csináljuk mi a bulizást... ez már elég indok egy disco night-hoz? :)

Alapvetően a hely nem volt sem rossz, sem drága. Talán annyi előnye volt egy Morrissons-hoz képest, hogy nem lófráltak tizenéves, bokáig ázott lánykák fel és alá, ami erősen a hely mellett szól :)

Megjegyzem, a zene sem volt oly szörnyű, mint gondoltam. Populáris zene, nagyjából azok a számok, amik hallatán kapásból nyomod a FWD gombot az autórádión, néhol vegyítve egy-két fazékcsörgéssel - na meg mintha a kecskéken lengene a kolomp -, és az este kezdett határozottan izgalmassá fajulni: élőzene!

Sok koncerten jártam már, de ilyet azért még nem láttam: azokat a dalokat játszották és énekelték a zenekar tagjai, amelyekről eddig azt hittem, csak merő elektronikus formában léteznek és MIDI-ben komponálta össze őket valaki egy gyenge vasárnapi délutánon. Volt itt Lady Gaga, Keisha, elvétve egy Linkin Park... egyszóval érdekesen hangzott :) Ha hozzátesszük, hogy az énekesnők bemutatót tartottak az indokolatlanul rövid szoknyákból és nadrágokból, illetve a még indokolatlanabbul mélyre vágott blúzokból, és a már-már groteszk méretűre duzzasztott nyak köré tekerhető ütközőkből, határozottan szórakoztató performanszról beszélhetünk :)

A társaság is igen jó volt - más kérdés, hogy nagyjából úgy éreztem magam a disco-dance forgatagában - tisztes távolságból kémlelve - , mint kezdő nyelvész a bantu tanfolyamon: tud beszélni, de hogy ezek mit artikulálnak, azt a fene sem érti. Eddig én is meg voltam győződve arról, hogy tudok táncolni, de a kalotaszegi legényesből én nem emlékszem olyan figurára, amikor fél tucat ember szendvicsbe áll és Drum 'n' Bass ritmusra gondoskodik az utánpótlásról... vagy csak én vagyok túl prűd? :)

Az előző bejegyzésekben már sok szomszédot/társat bemutattam, igyekszem ezt a szokásomat tartani, hogy minél több csodálatos/izgalmas/érdekes/furcsa/megdöbbentő emberrel ismerkedjetek meg ti is - ha csak virtuálisan is. Itt van például Melissa:

A kategória eldöntését mindenkinek a fantáziájára bízom :) 

Az alapvetően kedves és barátságos montanai lány (megértem én, hogy miért jött New Mexico-ba) ezen a képen éppen a mellettem álló harmadik személyre mutat, aki nagy valószínűséggel lemaradt a képről, mert nem látszik. 

:)

Egyébként igen dinamikusan vezet a lyány, egy norvég viking vőlegénye van és dán metálzenét hallgat. Bár én nem kerültem abba az izgalmas helyzetbe, hogy vele utazhassak hazafelé, Gábor és Balázs valószínűleg bőségesen beszámolnak majd blogjaikban, mik "sebességkorlátra fittyet hányva rendőrautót előzünk" helyzet mellékhatásai. Mondjuk ezzel a barátságos arckifejezéssel lehet, hogy a rendőr helyében én is inkább jó utat kívánnék a bilincs helyett :)

Ja, és vasárnap nála nézzük a barbeque-zással egybekötött Super Bowl-t! :)

Most pedig bőséges mauritiusi vacsorára vagyunk hivatalosak a szomszédba, állítólag rákot eszünk... kíváncsian várom :) Átviszem a Carcassone-t is, hátha egy kört még játszhatunk is, mielőtt átmegyünk a másik szomszédba crépes-t enni. Az élet szép :)

Végezetül egy kedves kép azoknak, akik tudják értékelni:

Gábor jól kikapott :) Én pedig örömömben végigpróbáltam pár beállítást a kamerán :)

...na, de milyen autót is vegyünk?

Tekintettel arra, hogy megint szégyenletes mennyiségű táplálékot vittem be a szervezetembe az egyetemi svédasztalos menza jóvoltából, úgy gondoltam, úszás előtt egy kis sétát teszek a campusban és körülötte. Természetesen új barátomat sem hagytam otthon, hisz ha már sétálunk, akkor dokumentálunk is, így a kis lokális kirándulás megszállott autó- (vagy legalábbis négykerekű jármű) fotózásba torkollott. Olyan voltam, mint a kíváncsi kisgyerek, aki először eszik csokoládét: először csak kóstolgatja, nézegeti... az első kocka után már nyúlna a másodikért, de nem is tudja, hogy csinálja... vajon meglátják mások? Az első sor azonban gyorsan lecsúszik, jön a következő, és a nap végére már táblástól falja az édességet, mint aki sosem evett előtte! Nos, valahogy így voltam én a kattanásokkal, sokan meg is mosolyogtak az utcán - én pedig visszamosolyogtam, elvégre süt a nap, rügyeznek a pálmafák és ragyognak a Mustangok:

Amerika nagy. Nagyok a házak, nagyok az autók, nagyok az emberek... és nagy a tér!

Elgondolkodtató hát, milyen autót is érdemes venni. Mert ugye a mi kis Európánkban minél nagyobb az autó, annál menőbb a csávó... valahogy azonban itt a méretek nem igazán mondanak sokat. Lássuk például ezt a csodajárgányt:

Jó, jó, szép nagy meg egyebek, de hát ilyet otthon is látni. A gazdája biztosan nem adott eleget magára, hiszen minden sarkon találunk szebbet. Lehet, hogy ez csak egy bemelegítő 16. szülinapi ajándék volt, és jövőre már kap egy csinosabb modellt? Lehet. Például egy sárga tengeralattjáró... izé, anyahajót:

Itt már azért egyértelműen megmutatkozik a stílus és a harmónia. Érdemes csak a visszapillantóról lógó lánc, az azonos színű designos kormánykerék és a kevésbé igényes üléshuzat esetére gondolni. Természetesen ha ez a tank nem elég, még mindig van nagyobb:

Tekintettel arra, hogy két hete csepergett egy kis eső, elnézzük a kollégának, hogy sáros égkék Airbusának az alja. De ha még ez sem lenne elég, mert éppen az autó csak másfélszer nem fér be az amúgy is termetes garázsba, vagy mert épp a szomszéd vett egy 24"-s felnit, akkor felhívhatjuk a Fordot, hátha akad nekik egy garázsba háromszor be nem férő monstrum. Nem fogjátok elhinni: akad! Íme:

Namármost, aki ennél is nagyobb járművet akar (bár hátul már itt is duplán tették a kerekeket), annak ajánlok egy tehergépjármű-kereskedést, ahol fele ekkora kamionokkal kezdődik a kínálat. 

Ezidáig tehát bemutattam az ideális gépkocsikat a mindennapi iskolába járás szükségének kielégítésére. Sajnos amit az Ég az autók gyártásához adott, azt a parkolók készítésétől vette el. Szeretettel ajánlom figyelmébe minden kedves építész és építő ismerősömnek ezt a csodálatos vízszintet az egyetem legnagyobb parkolójában:

Én csak azt nem értem, hogy ezek a hatemeletes acélkonstrukciók hogy nem dőlnek az oldalukra a parkolás után? :)

Térjünk inkább vissza a kínálathoz! Beszéltem már az nagy autókról, mint ideális manőverezőgépekről. Természetesen bőséges kínálat akad az alig-használt old timer szépségekből is. Itt van például ez a kellemes zöld színű teremtés:

Különös ismertetőjegye, hogy kétszáz méterről megérzed a szagát, pedig már egy hete nem gyújtották be :) Természetesen az úgynevezett SUV-k sem maradhatnak le a listáról! Ha a gyökerekig visszamegyünk, akkor valahol a GMC háza táján keresgélve megtaláljuk az ősmonstrumot:

Valószínűleg a Szuper Csapat is forgatott ilyenben, lehet, hogy a motorháztető alatt éppen Rosszfiú bújik meg! Természetesen a többiek a már jól ismert fehér furgonban henyélnek, vagy éppen vannak foglyul ejtve duct-tape csíkokkal a szájukon és csuklójukon:

Természetesen autóvásárláskor érdemes a klasszikusokat és átnyálazni, mert a név azért divatot diktál, és nem pár éve kezdték ők sem. Ilyen továbbra is a Pontiac (bár állítólag az egyik legmegbízhatatlanabb amerikai márka)...

... a már jól ismert Mustang (már megszoktuk a jelenlétüket, de az első napokban sokat anyáztunk ám...)

... és nem utolsó sorban az egyik személyes kedvencem, az autósüldözésekből jól ismert Camaro:

Vannak természetesen elvetemült társak is, akik a lehető legrondább színben rendelik meg külföldi autójukat:

...és akadnak olyanok is, akik máshogy értelmezik a "szürke" hétköznapokat:

Természetesen rövid távon teljes mértékben megelégednénk egy csini zöld golfautóval is (ha golfozni még nem is tudunk),

de terepre már azért egy komolyabb géppel is rendelkeznünk kell. Például vele:

Akárhogy legyen is, autóhoz jutunk előbb-utóbb. Ha pedig nagyon égne a házunk tája, majd kölcsön kérünk egy kicsit nagyobb kaliberű szépséget:

Remélem, sikerült egy viszonylag átfogó képet alkotnom arról, hogy mi is a helyzet gépjárművek terén Las Cruces városában és környékén! Szép is, jó is, de egy dolog biztos: én a én kis Yarisomat akkor sem cserélném le értük, ha 2 méteres, zászlós antennával adnák őket. Mint például ezt a "játékautót":

Hó és sivatag

Nagyjából így jellemezhető az a kép, amit a síközpont tetején állva látsz, kémlelve New Mexico varázslatos táját. Talán kezdjük is az elején!

Egy kissé hosszúra nyúlt esti beszélgetés után hajnali 4:30-kor keltünk. Ez nyilván azért is jelentett nem kis kellemetlenséget, mert az időpont nem esik túl távol az elmúlt két hét ágyikóba bújásának idejétől. Nem mondom azt, hogy sokat bulizunk, pedig de. Mondjuk annál kevesebben, mintha kétszer ennyit csinálnánk, de határozottan többet, mintha fele ennyit. Bocs :)

A társaságot 3 részre szakítottuk az autók korlátozott kapacitása miatt (hiába nagyobb itt egy-két pickup, mint egy VII. kerületi szobakonyha, ha 5 ember alig fér el benn), Gáborral egy kiváló társasággal kerültünk össze. Ez pedig nem mondható egy mellékes szempontnak, tekintettel arra a tényre, hogy a fél világot - ebben az esetben New Mexico-t - átautóztuk a cél eléréséhez. Sofőrünk, Ammie, a belevaló North Carolina-i lyány több, mint 500 mérföldet vezetett le gond nélkül az igencsak változatos tájon a nap folyamán. Nem mondom, hogy ő a legtehetségesebb autóvezető, akit életemben láttam, de legalább a sávban tudott maradni mindvégig. Még a kanyarban is, függetlenül attól, hogy az ívet legtöbbször egyenes szakaszokkal közelítette. Még jó, hogy a sávok szélessége megfelel egy repülőgép-leszállópályáéval. Hiába, hely és tér az van :)

Az állam legnagyobb városának, Albuquerque-nek közeledtével a táj egyre sivatagosabbá vált, de néhány jármű az autópályán az sugallta, van itt még civilizáció:

Albuquerque felé - aki otthon leírja nekem a város nevét helyesen, azzal meghívatom magam egy tequilára :)

Talán ennél is hihetetlenebb az, amit a hegytetőre érve láttunk. Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy úgy fogok síelni 3500 méter magasan, hogy a hegy lábánál a kaktuszok és a végtelen semmi mosolyognak vissza rám, akkor lehet, hogy helyben varrtam volna az illetőre egy kényszerzubbonyt. Ezek után, lehet, hogy magamnak is varrok egyet, szükségem lesz rá :)

Íme a kilátás!

Lélegzetelállító kilátás

Kétségkívül ez az a pillanat, amikor egy szívdobbanás, egy lélegzetvétel, egy pillantás kimarad, és csak állsz széttárt karokkal, bámulsz a semmibe. Vagy épp a kamerába:

...és igen, napsütés, porhó és széles pályák... Ideális egy hétvégi síeléshez!

A nap teljes egészét Gáborral síeltük végig, bár néha egy-két vállalkozóbb kedvű cserediák is társult hozzánk. A pályán nagy része kék volt, de akadt egy kedves fekete is, mely a keskeny-buckás-meredek kategória minden díját elvitte volna, külön-külön és egyben is :)

Napközben azért megéheztünk, a félórás ebédszünet alatt sikerült egy kisebb csoportképet is összehoznunk:

Nem életünk képe, de a célnak tökéletesen megfelel :)

Annak ellenére, hogy csak 3 felvonó és kb 15, egymást metsző pálya volt a síközpontban, egy hétre elegendőt síeltünk a rendelkezésünkre álló bő 5 óra alatt. Mondanom sem kell, hogyan néztünk ki, amikor az autóba ültünk. No, de párszáz mérföld még előttünk állt, így nem volt időnk cicomázni, nyakunkba vettük az autópályát és irány haza! A nettó bő négyórás út alatt annyit nevettünk a már említett Ammie, a kanadai illetőségű ex-illegális, már két feleséget felemésztő immigráns ács, Adam és az ír születésű, echte londoni akcentusú BBC tudósító, Dorina társaságában, hogy a végén már attól féltünk, hogy sofőrünk a hahotázástól és örömkönnyeinek törölgetésétől elfelejti fogni a kormányt. Még jó, hogy nem kell az sebváltóra figyelni az amerikai kocsikban, mert lett volna nemulass :)

Íme egy nem túl minőségi, de annál autentikusabb kép a Albuquerque-ről:

Albuquerque

Tekintettel arra, hogy New Mexico állam területe nagyjából háromszorosa Magyarországénak, és a teljes lakossága megfelel Budapestének, a várost közel hatszázezres lakossága - elővárosokkal együtt egymillió - egyértelműen az állam minden tekintetben központjává teszi, függetlenül attól, hogy a főváros továbbra is - történelmi okokból - Santa Fe. A biztonság kedvéért van itt felhőkarcoló, 2x6 sávos autópálya, 3 szintes kereszteződések és bányák sokasága. Be kivételesen nem mentünk, de tervben van egy rövidebb kiruccanás jövő héten... 

A napnak ilyenkor még nem volt vége. Életem egyik legbizarrabb fürdőzésén vettem részt életem legbizarrabb nevű településének legbizarrabb sarkában. A városka nagyjából 70 mérföldre található Las Cruces-tól, és nevét egy TV-show után kapta:

Truth or Consequences

Ennek a magyar jelentése nagyjából az Igazság vagy Merészség-nek felel meg, de térjünk csak vissza az eredeti névhez. A városka neve korábban Hot Springs volt, a település területén feltörő forró források után, ám 1950-ben a már említett nevű TV kvíz-show vezetője bejelentette, hogy következő adását abból a városból sugározza majd, amelyik hajlandó átnevezni magát a show címére. Ez nagyjából olyan, mintha Siófokot holnaptól a Leggyengébb Láncszem-nek neveznék, és reggel már Máté Krisztina vonatozna is a Balatonra... azzal a különbséggel, hogy az amerikaiak ezt tényleg képesek megcsinálni :)

Bezzeg a Megyeri-hidat nem akarták Chuck Norris-hídnak nevezni...

No, és a fürdő: egy igazi hippi hely, hippi recepcióssal (meg egy 7 kilós macskával, aki fél lábbal átkarolta a számítógép monitorját alvás közben - mindjárt Misiék vadállata jutott eszembe :), hippi virágokkal, peace-festményekkel a falon, színes világító gömbökkel szanaszét... ott tényleg ránk szállt a világbéke :) Amikor ez társult a feltörő több, mint 42 Celsius fokos vízzel, melyet több hippi medencében is élvezhettünk, majd felfrissülésként megfürödtünk a Rio Grande frissítő vizében, akkor az a furcsa érzésünk támadt, hogy ez a nap túl tökéletesre sikerült. 

A forró vizes medence...

...és a lejárat a folyóhoz

 

Hogy mi a tökéletes definíciója, azt talán egy másik bejegyzésben megpróbálom leírni, de kétségtelenül ez volt az elmúlt két hét legtartalmasabb, legizgalmasabb és leghajmeresztőbb napja! Egy igazán hosszú nap...