Kettőből négyet

... avagy hogyan is duplázzuk meg a VDM apartmankomplexum népességét a Las Cruces-i nyár idejére? Nem kell hozzá más, csak két hölgyemény, akik hajlandóak átrepülni az óceántot két, a tűző napon hasát süttető jómadár kedvéért. Boldogítanak is minket azóta is, monoton nyári napjaink rögtön be is színeződtek, unalomról itt már szó sincs :)

Én mondtam, hogy kitörő a boldogság :)

No, de nem csak mi vidulunk, bár Gábor és Dóri kicsit visszafogottabban merengenek:

... és így lesz teljes a páros-páros :)

Inkább kezdjünk is mindent a legelején...

Nem sokkal Dóri megérkezése után, édes-hármasban újra ellátogattunk White Sands csodálatos fehérhomok-sivatagához. Természetesen újra későn indultunk, és már csak naplementére értünk oda, de legközelebb Ildivel már megpróbáljuk úgy időzíteni, hogy 1-2 órát még túrázhassunk is a semmi közepén. Képeket azért készítettem ész nélkül, minden ilyen irányú vágyamat a végsőkig kiélhettem, amíg a fenn látható gerlicepárt magára hagyva róttam a végtelen hófehér dűnéket... 

Ez eleinte nagyjából úgy nézett ki, hogy én fényképeztem:

... a nagy semmit

... engem pedig fényképeztek:

... a nagy szőke valamit :)

Annak örömére, hogy csillagászati áron kitisztíttattam a fényképezőgépemet, ész nélkül kattintgattam az újra éles, tiszta képek érdekében. Volt itt újra kaktuszpálma:

Naplementés, elhagyatott tájas...

... és romantikus, egyedül sétálós, homokban lábnyomokat hagyás is:

Ma ő lesz a nap képe. Az egyik.

Volt alkalmam végre a távirányítós önkioldómat is élesben bevetni, bár azt továbbra sem értem, miért szaladtam a fényképezőgép pozicionálása után, ha amúgy is én döntöttem el, mikor kattanjon a masina. A szokás hatalma...

A nagy szőke valami és a nagy semmi mögötte... :)

Mint kakas a szemétdombra, úgy telepedtem le egy dűne tetejére kémlelni a naplementét, ami jó szokásához hűen továbbra is csodálatos volt. Van egy olyan érzésem, hogy az elmúlt fél évben több naplementét láttam és néztem, mint előtte levő életemben összesen. Ha nem számoljuk a Palics-Szabadka bicikliutakat a gimis röplabdázós-pancsolós nyarakon. De nem számoljuk... :)

... és ha már a Nap időközben búcsút intett ...

... a Hold máris kisajátította az eget magának ...

Bár Gábor nem találta meg végül a két hónapja elveszített kulcscsomóját, és a teljes sötétséget sem vártuk meg, jól éreztük magunkat, a legfontosabb pedig, hogy végre egy kicsit mi is kimozdultunk a légkondicionált, puha, már-már nemesebbik felünk negatívjának formáját felvevő ülőalkalmatosságainkból.

A Függetlenség Napját már előző nap elkezdtük ünnepelni, hiszen az évente Las Cruces-ben megrendezett fényshow boldog résztvevői lehettünk a szakadó (!) esőben. Kérdés persze, mekkora az esélye annak, hogy egy kis zuhancs New Mexico-ban elmos egy utcai parádét. Segítek: megközelítőleg 1:365. A felvonulás Dóri ötlete volt a már említett hátsónk kimozdítására, és határozottan érdekesnek bizonyult - karácsonyfadíszekkel teleaggatott autók, utánfutók, kamionok sokasága járta az utcákat, milliónyi színben fürösztve a környéket. Sajnos jó képeket lehetetlen volt készíteni nedves időben, de egyet-kettőt azért bemutatnék a felvonulás nem mindennapi résztvevőiből:

A kolléga itt NM állam címerét rakta ki karácsonyfaégőkből

Itt pedig a pickup, mint státuszszimbólum népszerű használatát láthatjuk

A tűzokádókat az eső valamiért egyáltalán nem zavarta... a lényeg, hogy a zászló lobogjon :)

Az igazi Függetlenség Napját másnap, piknikezéssel ünnepeltük. Jó volt látni, hogy ennyi ember egy helyen összegyűlik, családostul, és ezt a napot egy kimozdulós programra szentelik. Papa-mama-gyerekek, ez utóbbiak baseballt és amerikai focit játszanak a füvön, kólát isznak, és kék-fehér-pirosba öltözve tömik a kék-piros vattacukrot magukba:

Nem túl friss, de legalább színes

Néhányan még tovább mennek, és az esti country koncertet odaillő öltözékben hallgatják és tombolják végig:

Nagyon amerikai...

... de leginkább csak ültünk oszt élvezkedtünk:

Mint egy jó kis sárban tocsogós metálfesztiválon... csak épp sár nem lesz soha :)

A koncertek és a programok meglehetősen érdekesnek bizonyultak, bár Dóri és Gábor nem túlzottan élvezték a country zenét. Én személy szerint nagyon szeretem, meg hát ilyet is csak itt látni ilyen magaslatokban, így boldogan hallgattam végig a koncertet. Külön élmény volt, hogy annak ellenére, hogy a muzsikálás a tűzijáték után kezdődött, még mindig néha-néha egy fénycsóva elsuhant a színpad mögött, különös hangulatot kölcsönözve a zenei élménynek.

Tracy Lawrence

... és végül: tűzijáték! Mert miről másról is szólhat az igazi Independence Day? Ezzel köszönök most el egy kis időre, de jövő szerda előtt még mindenképp jelentkezem! Hogy azután mi történik? Legyen egyelőre meglepetés... :)