Hó és sivatag

Nagyjából így jellemezhető az a kép, amit a síközpont tetején állva látsz, kémlelve New Mexico varázslatos táját. Talán kezdjük is az elején!

Egy kissé hosszúra nyúlt esti beszélgetés után hajnali 4:30-kor keltünk. Ez nyilván azért is jelentett nem kis kellemetlenséget, mert az időpont nem esik túl távol az elmúlt két hét ágyikóba bújásának idejétől. Nem mondom azt, hogy sokat bulizunk, pedig de. Mondjuk annál kevesebben, mintha kétszer ennyit csinálnánk, de határozottan többet, mintha fele ennyit. Bocs :)

A társaságot 3 részre szakítottuk az autók korlátozott kapacitása miatt (hiába nagyobb itt egy-két pickup, mint egy VII. kerületi szobakonyha, ha 5 ember alig fér el benn), Gáborral egy kiváló társasággal kerültünk össze. Ez pedig nem mondható egy mellékes szempontnak, tekintettel arra a tényre, hogy a fél világot - ebben az esetben New Mexico-t - átautóztuk a cél eléréséhez. Sofőrünk, Ammie, a belevaló North Carolina-i lyány több, mint 500 mérföldet vezetett le gond nélkül az igencsak változatos tájon a nap folyamán. Nem mondom, hogy ő a legtehetségesebb autóvezető, akit életemben láttam, de legalább a sávban tudott maradni mindvégig. Még a kanyarban is, függetlenül attól, hogy az ívet legtöbbször egyenes szakaszokkal közelítette. Még jó, hogy a sávok szélessége megfelel egy repülőgép-leszállópályáéval. Hiába, hely és tér az van :)

Az állam legnagyobb városának, Albuquerque-nek közeledtével a táj egyre sivatagosabbá vált, de néhány jármű az autópályán az sugallta, van itt még civilizáció:

Albuquerque felé - aki otthon leírja nekem a város nevét helyesen, azzal meghívatom magam egy tequilára :)

Talán ennél is hihetetlenebb az, amit a hegytetőre érve láttunk. Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy úgy fogok síelni 3500 méter magasan, hogy a hegy lábánál a kaktuszok és a végtelen semmi mosolyognak vissza rám, akkor lehet, hogy helyben varrtam volna az illetőre egy kényszerzubbonyt. Ezek után, lehet, hogy magamnak is varrok egyet, szükségem lesz rá :)

Íme a kilátás!

Lélegzetelállító kilátás

Kétségkívül ez az a pillanat, amikor egy szívdobbanás, egy lélegzetvétel, egy pillantás kimarad, és csak állsz széttárt karokkal, bámulsz a semmibe. Vagy épp a kamerába:

...és igen, napsütés, porhó és széles pályák... Ideális egy hétvégi síeléshez!

A nap teljes egészét Gáborral síeltük végig, bár néha egy-két vállalkozóbb kedvű cserediák is társult hozzánk. A pályán nagy része kék volt, de akadt egy kedves fekete is, mely a keskeny-buckás-meredek kategória minden díját elvitte volna, külön-külön és egyben is :)

Napközben azért megéheztünk, a félórás ebédszünet alatt sikerült egy kisebb csoportképet is összehoznunk:

Nem életünk képe, de a célnak tökéletesen megfelel :)

Annak ellenére, hogy csak 3 felvonó és kb 15, egymást metsző pálya volt a síközpontban, egy hétre elegendőt síeltünk a rendelkezésünkre álló bő 5 óra alatt. Mondanom sem kell, hogyan néztünk ki, amikor az autóba ültünk. No, de párszáz mérföld még előttünk állt, így nem volt időnk cicomázni, nyakunkba vettük az autópályát és irány haza! A nettó bő négyórás út alatt annyit nevettünk a már említett Ammie, a kanadai illetőségű ex-illegális, már két feleséget felemésztő immigráns ács, Adam és az ír születésű, echte londoni akcentusú BBC tudósító, Dorina társaságában, hogy a végén már attól féltünk, hogy sofőrünk a hahotázástól és örömkönnyeinek törölgetésétől elfelejti fogni a kormányt. Még jó, hogy nem kell az sebváltóra figyelni az amerikai kocsikban, mert lett volna nemulass :)

Íme egy nem túl minőségi, de annál autentikusabb kép a Albuquerque-ről:

Albuquerque

Tekintettel arra, hogy New Mexico állam területe nagyjából háromszorosa Magyarországénak, és a teljes lakossága megfelel Budapestének, a várost közel hatszázezres lakossága - elővárosokkal együtt egymillió - egyértelműen az állam minden tekintetben központjává teszi, függetlenül attól, hogy a főváros továbbra is - történelmi okokból - Santa Fe. A biztonság kedvéért van itt felhőkarcoló, 2x6 sávos autópálya, 3 szintes kereszteződések és bányák sokasága. Be kivételesen nem mentünk, de tervben van egy rövidebb kiruccanás jövő héten... 

A napnak ilyenkor még nem volt vége. Életem egyik legbizarrabb fürdőzésén vettem részt életem legbizarrabb nevű településének legbizarrabb sarkában. A városka nagyjából 70 mérföldre található Las Cruces-tól, és nevét egy TV-show után kapta:

Truth or Consequences

Ennek a magyar jelentése nagyjából az Igazság vagy Merészség-nek felel meg, de térjünk csak vissza az eredeti névhez. A városka neve korábban Hot Springs volt, a település területén feltörő forró források után, ám 1950-ben a már említett nevű TV kvíz-show vezetője bejelentette, hogy következő adását abból a városból sugározza majd, amelyik hajlandó átnevezni magát a show címére. Ez nagyjából olyan, mintha Siófokot holnaptól a Leggyengébb Láncszem-nek neveznék, és reggel már Máté Krisztina vonatozna is a Balatonra... azzal a különbséggel, hogy az amerikaiak ezt tényleg képesek megcsinálni :)

Bezzeg a Megyeri-hidat nem akarták Chuck Norris-hídnak nevezni...

No, és a fürdő: egy igazi hippi hely, hippi recepcióssal (meg egy 7 kilós macskával, aki fél lábbal átkarolta a számítógép monitorját alvás közben - mindjárt Misiék vadállata jutott eszembe :), hippi virágokkal, peace-festményekkel a falon, színes világító gömbökkel szanaszét... ott tényleg ránk szállt a világbéke :) Amikor ez társult a feltörő több, mint 42 Celsius fokos vízzel, melyet több hippi medencében is élvezhettünk, majd felfrissülésként megfürödtünk a Rio Grande frissítő vizében, akkor az a furcsa érzésünk támadt, hogy ez a nap túl tökéletesre sikerült. 

A forró vizes medence...

...és a lejárat a folyóhoz

 

Hogy mi a tökéletes definíciója, azt talán egy másik bejegyzésben megpróbálom leírni, de kétségtelenül ez volt az elmúlt két hét legtartalmasabb, legizgalmasabb és leghajmeresztőbb napja! Egy igazán hosszú nap...