Day 6
Sátorban alváskor, az ébredés pillanata nagyjából annyira van korrelációban az induláséval, mint a mákosbejgli az önindukcióval... Valamilyen különös oknál fogva - mondjatok egyet, én rávágom, hogy az -, az elmúlt hónapokban a kirándulás alatt voltak a legkellemesebb éjszakáim mind elalvás, alvás és felébredés szempontjából. No, meg a tény, hogy megfelelő mértékben megedződött kicsiny szervezetem a 37.78 Celsius feletti - azaz, ha úgy tetszik, a méltán híres "százfokvananyukám" kifejezés SI-373,15 hőmérsékletegységben kifejezett - forróságokra, további kellemes ébredés előtti pillanatokat szerzett nekem.
Na, meg gondolom az a tény, hogy nem a párnát kellett ölelgetnem, ha az oldalamra fordultam...
Akárhogyis, az indulás Yosemite-ből nehézkesre sikeredett, de bánni nem bántuk - az előző napot komoly túrával zártuk, így megérdemeltük a már amúgy is megérdemelt pihenést. Persze ajándékboltot a százezernyi McDonald's és benzinkút között még véletlenül sem találtunk, és nagyjából félórás keresés után bukkantunk csak rá egy indián portékát áruló üzletre, ahol még hűtőmágnes is akadt. Csak, ha lehet kapni...
Az út San Franciscóig nem volt hosszú, de a délutánt már mélyen tapostuk, mire megérkeztünk a kiszement kemping területére. Mivel a szállások meglehetősen drágák voltak a város központjában, nagyjából félóra autózásra találtunk sátorhelyet egy kisebb természetvédelmi területen. Hatalmas tölgyfák árnyékában vertünk cölöpöket, míg a kilátás a hegyoldal aljában lakozó tóra bámulatos volt. Azt nem tudom megérteni, hogy pontosan miért is nem készítettem fényképeket, de azt hiszem, a rossz látásviszonyok miatt volt. Vagy lustaság. Vagy fáradtság. Vagy annyira el voltam ragadtatva a látványtól, hogy megfeledkeztem a külvilágról...
Akárhogyis, azért az izgalmak itt sem maradtak el... ügyesen elbaltáztam a park bejáratát az első alkalommal, és addig cikáztunk fel-alá a hegyoldalon, hogy az üzemanyag is vészesen fogyni kezdett. Hogy végül hogyan jutottunk el a semmi közepén a parkba, azt már én sem értem, de a Forma-1 versenyautókat megszégyenítő "könnyedséggel" (könnyűséggel?) gurultunk be a parkolóba. Amelyről később kiderült, hogy vagy 200 méterre van a sátorhelytől. Akkor és ott eldöntöttem, hogy kerül, amibe kerül, én legközelebb csak ott sátorozok, ahol az autó 10 lépés távolságban leparkolható. Vagy 20. Jószerencsénket tovább növeltük, így a három lehetséges irány közül először kilőttük a rosszabbik kettőt, 10 kilónyi sátorral és egyebekkel felpakolva. A 200 méterből így lazán 400 lett, mire végre megérkeztünk a kijelölt helyre... és ha még ez sem lett volna elég, természetesen - már-már rutinszerűen - a sátrat a szomszéd területre sikerült felállítani. Na, itt volt az a pillanat, amikor azt mondtam: elég. Én azt a sátrat meg nem mozdítom, ha fene fenét is eszik - és végre megindulhattunk a város felé, hogy egy kellemes estét eltöltsünk San Francisco csodálatos, színes városában.
Illetve, csak szerettünk volna.
A park bejáratánál ugyanis közölték - miért nem lepődtem, meg rajta, vajon... -, hogy a kempingbe este 10 óráig vissza kell érkezni, különben nem engednek be. Arra már nem volt erőm, hogy megkérdezzem, vajon takarodót is fújnak-e 11 órakor és névsorolvasás is lesz-e, mert előreláthatóan 1,5 óránk azért még így is volt a városban.
Csupán 1-2 dologra nem voltam felkészülve... többek között arra, hogy parkolni élmény lesz a városban. Én, gyerekek, síksági ember vagyok. Nekem már az domb volt, ha a Majsai-hídon lehetett lefelé gurulni a biciklivel, és a legnagyobb kihívás az autózásban az volt, ha a főúton, a vasúti híd utáni balra forduláskor be kellett húznom a kéziféket piros lámpánál.
Ehhez képest a gyomrom is a koponyámat verdeste, amikor a 15 tonnás autóbusz megállt előttem a 30 fokos emelkedőn...
Azért, csak-csak találtunk egy méregdrága parkolóházat, ugyanis az egész napos rohanás után már arra erőm nem volt, hogy az utcán próbálkozzak a parkolással. Az autóból kiszállva eszméltünk csak rá, hogy mennyire hideg is van... Míg én a rövidnadrág-póló kombinációban még úgy-ahogy túléltem, Ildi a szoknya-top párosítást kendővel próbálta védeni, nem túl sok sikerrel. Mi azért nekivágtunk a városnak, célunk a Golden Gate megpillantása volt. Némi lóhalálában közlekedés után ez sikeres projektnek is bizonyult, és egyértelműen követelhetnénk az a bizonyos este után a 5000+ hegymászóengedélyt.
Egy apró kellemetlenség akadt még: a fényképezőgépemből még egy McDonald's-ban kivettem a memóriakártyát, és ez magától csak nem akart visszakúszni a gépbe, így a nap képek nélkül zárult...
Azért, csak-csak találtunk egy méregdrága parkolóházat, ugyanis az egész napos rohanás után már arra erőm nem volt, hogy az utcán próbálkozzak a parkolással. Az autóból kiszállva eszméltünk csak rá, hogy mennyire hideg is van... Míg én a rövidnadrág-póló kombinációban még úgy-ahogy túléltem, Ildi a szoknya-top párosítást kendővel próbálta védeni, nem túl sok sikerrel. Mi azért nekivágtunk a városnak, célunk a Golden Gate megpillantása volt. Némi lóhalálában közlekedés után ez sikeres projektnek is bizonyult, és egyértelműen követelhetnénk az a bizonyos este után a 5000+ hegymászóengedélyt.
Egy apró kellemetlenség akadt még: a fényképezőgépemből még egy McDonald's-ban kivettem a memóriakártyát, és ez magától csak nem akart visszakúszni a gépbe, így a nap képek nélkül zárult...
Day 7
Nem mondom, hogy rettegésben aludtunk, de annyi biztos, hogy párna alá tett fog esetén a fogtündér idáig azért nem merészkedett volna... A vacsora egész jól indult, bár a többi sátor elég messze volt tőlünk ahhoz, hogy egyedül érezhessük magunkat a hatalmas erdőben. Már éppen elkészült volna az ínycsiklandozó konzervleves, amikor egy zöld szempár jelent meg a járda túloldalán. Még a kaktusz is vigyázban állt bennünk, amikor a szempár elkezdett közelíteni... rövid idő múltán azonban megnyugodtunk: nem a Jurassic Park - Oak Tree Edition forgatásán voltunk, csupán egy arra tévedt mosómedve volt arra kíváncsi, mik ezek az 5%-ban természetes anyagot is tartalmazó konzervillatok. A következő percekben vidáman figyeltük, ahogyan az óvatlan szomszédunk kenyereszacskói a természet mancsai közé keverednek, majd kis, négylábú barátunk azoknak tartalmát Janicst és Juliskát megszégyenítő módon szórja szét a végtelen avarban. Na, meg az összképet rontó betonjárdán. Szépen, lassan, az erdő elkezdett éledezni. Őzek mocorogtak az árnyékban, a fáról bogarak potyogtak, a mosómedve pedig macskát kerülgető kása módjára körözött sátrunk körül. Nagyjából itt döntöttünk úgy, hogy a konzerv maradékát csak reggel fogyasztjuk el - hiszen San Franciscót még élve szerettük volna látni...
San Francisco. Valószínűleg Amerika egyik legismertebb, legkedveltebb városa. Ugyanakkor, a Golden Gate hídon és a meredek utcákon kívül nagyon keveset tudunk róla.. tudtátok például, hogy ez New York után a második legsűrűbben lakott város az országban? És azt, hogy a melegek kedvence? Hogy 100 évvel ezelőtt közel 25000 kínai telepedett itt le, és ezzel megformálta a város kereskedelmét?
A napot a belvárosban kezdtük, néhány ínycsiklandozó Subway szendivicsfalat társaságában. San Francisco talán a legeurópaibb város, amit eddig az USA-ban láttam, és ez magában foglalta azt a tényt is, hogy gyalogosan, vagy akár tömegközlekedéssel (!) is fel lehetett fedezni. Hogy a gyorsétteremből pontosan miért a városi könyvtárba irányítanak, ha rádjön a szükség, nem tudtam megérteni, de az biztos, hogy az illemhelyen tartózkodó, meglehetősen gyéren borotvált és erősen "tíznaposrántottaszagú" kollégák nem olvasni járnak oda, ahova én is csak vizelni tértem be. Azért, csak odakeveredtünk a városházához:
A tömegközlekedés jó ötletnek tűnt kezdetben, bár a $14 kicsit csillagászati összegnek számít napi bérlet gyanánt, még a BKV-nál is. Ha belegondolok azonban, hogy fele ennyiért épp, hogy csak hozzájutottam volna egy jegyhez a Cable Car vonalára, jobb vásár volt, mint a 100 forintos DVD az Intersparban. A buszozás teljesen balkáni: annyian vannak, mint a pesti 7-es buszon, úgy tolakodnak, mint a Budapest-Szabadka járaton, és nagyjából annyira tudod előre, hogy hol kell leszállnod, mint a 3-as buszon, Szabadkán. Természetesen minden sarkon megáll a vasszekér, mert itt egy megállónyi lejtő megmászása nagyjából egy oda-vissza útnak felel meg a K2-n. De ha egyszer mégis a partra keveredsz, megbocsátasz még a legkínaibb buszsofőrnek is... a látvány elképesztő!
Gyerekkori vágyam volt egyszer eljutni ide... tudjátok, hídépítész akartam lenni. Vagy valami hasonló. A híd 75 éve birtokolja az öböl bejáratát, és én úgy gondolom, méltán nevezhető a világ leghíresebbjének. A mólóról azonban, amelyről a kép is készült, nem csak a híd, hanem a város, és többek között az Alcatraz börtönsziget is "felemelő" látványt nyújtott:
A Golden Gate hídon már úgy kattogtattam a masinámat, mintha csak valami zombigyilkolós játékot játszottam volna a nemlétező Xboxomon. Volt itt kreatív-turistás:
... volt fotósorozatos ...
... és művészfotós is, természetesen :)
Egy rövid sétát is tettünk a hídon, melynek fénypontja az volt, amikor megmutattuk a többi turistának is: jó helyen járunk, bizony, ez az USA!
De, mint tudjátok, San Francisco nem csak ebből áll... de nem bizony :) Láttunk mi még tűzoltóautót:
... és egy-egy pillanatban azért feltűnt a város legmagasabb épülete, a Transamerica Pyramid is, mely egykoron a világ öt legmagasabb épülete közé tartozott.
Hogy teljes legyen az összkép, megjártuk a kínai-negyedet:
... pizzáztunk az olasz-negyedben:
... és megmásztuk a "világ legkacskaringósabb utcáját", a Lombard Streetet. Csak gyalog, egyelőre :)
Te mit tennél, hogy az élmény még teljesebb legyen?
A Cable Car, azaz a kábelvontatású villamos már több, mint egy évszázada a város elengedhetetlen kelléke. A városlakók annyira szeretik, hogy amikor néhány évtizeddel ezelőtt be akarták szüntetni, külön tüntetésekkel érték el, hogy három vonalat meghagyjanak a városatyák... A működése azonban korántsem emlékeztet a villamoséra, csupán két dologban egyeznek: mindkettő sínen jár, és mindkettő úgy csörög, hogy még a Metallicát is túlharsogná, ha történetesen éppen egy koncertet tartanának a második sarkon jobbra. A kocsik egy föld alatt futó kötélpályára kapaszkodva másszák meg a meredek domboldalt, és a biztonsági öv legalább annyira számít luxusnak, mint a lejtő előtti lassítás. Ha otthon megkérdezitek, mi volt a legnagyobb élményem Amerikában, a Cable Car-on lógás köztük lesz...
Az utazás nagy élmény volt, bár csak egy megállónyit siklottunk a partra. Nagyon elfáradtunk...
Gyors szuvenírvásárlás, még gyorsabb nézelődés a halászfaluban, és már észre sem vettük: úton voltunk hazafelé.
San Francisco, ezek voltunk mi. S hogy mi volt nekünk San Francico? Egy csipetnyi Európa. Oázis a végtelen parkolók sivatagában...
San Francisco. Valószínűleg Amerika egyik legismertebb, legkedveltebb városa. Ugyanakkor, a Golden Gate hídon és a meredek utcákon kívül nagyon keveset tudunk róla.. tudtátok például, hogy ez New York után a második legsűrűbben lakott város az országban? És azt, hogy a melegek kedvence? Hogy 100 évvel ezelőtt közel 25000 kínai telepedett itt le, és ezzel megformálta a város kereskedelmét?
A napot a belvárosban kezdtük, néhány ínycsiklandozó Subway szendivicsfalat társaságában. San Francisco talán a legeurópaibb város, amit eddig az USA-ban láttam, és ez magában foglalta azt a tényt is, hogy gyalogosan, vagy akár tömegközlekedéssel (!) is fel lehetett fedezni. Hogy a gyorsétteremből pontosan miért a városi könyvtárba irányítanak, ha rádjön a szükség, nem tudtam megérteni, de az biztos, hogy az illemhelyen tartózkodó, meglehetősen gyéren borotvált és erősen "tíznaposrántottaszagú" kollégák nem olvasni járnak oda, ahova én is csak vizelni tértem be. Azért, csak odakeveredtünk a városházához:
 |
| San Francisco, City Hall |
 |
| Golden Gate |
 |
| Alcatraz... nem biztos, hogy mosolyom hasonlóan felhőtlen lenne, ha a rácsok mögött állnék :) |
 |
| Elmegy a kémény! |
 |
| Akkor most képzeljétek oda a többi turista arckifejezését ennek láttán... |
 |
| Amikor egy álom valóra válik... |
 |
| Anyuéktól kapott útikönyvemmel :) |
 |
| Áááá, csak egy kicsit Tesz-vesz város :) |
 |
| Transamerica Pyramid |
 |
| Chinatown |
 |
| Little Italy |
 |
| Lombard Street |
A Cable Car, azaz a kábelvontatású villamos már több, mint egy évszázada a város elengedhetetlen kelléke. A városlakók annyira szeretik, hogy amikor néhány évtizeddel ezelőtt be akarták szüntetni, külön tüntetésekkel érték el, hogy három vonalat meghagyjanak a városatyák... A működése azonban korántsem emlékeztet a villamoséra, csupán két dologban egyeznek: mindkettő sínen jár, és mindkettő úgy csörög, hogy még a Metallicát is túlharsogná, ha történetesen éppen egy koncertet tartanának a második sarkon jobbra. A kocsik egy föld alatt futó kötélpályára kapaszkodva másszák meg a meredek domboldalt, és a biztonsági öv legalább annyira számít luxusnak, mint a lejtő előtti lassítás. Ha otthon megkérdezitek, mi volt a legnagyobb élményem Amerikában, a Cable Car-on lógás köztük lesz...
 |
| Árpi lóg... |
 |
| ... Ildi lóg! |
Az utazás nagy élmény volt, bár csak egy megállónyit siklottunk a partra. Nagyon elfáradtunk...
Gyors szuvenírvásárlás, még gyorsabb nézelődés a halászfaluban, és már észre sem vettük: úton voltunk hazafelé.
San Francisco, ezek voltunk mi. S hogy mi volt nekünk San Francico? Egy csipetnyi Európa. Oázis a végtelen parkolók sivatagában...
 |
| Bye-bye, crocodile... :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése