Californication 8/11

Day 8

Az éjszakát szerencsésen túléltük, bár - számomra ismeretlen eredetű - négylábúak hangja éjszaka csendesen búgott a sátor túloldalán. Lehet, hogy a mosómedvék alagutat fúrtak a sátor alatt, hogy később egy rövid és jól megtervezett terrorakcióval felbontatlan konzervjeinket magukévá tegyék. De az is lehet, hogy csak metrót építettek...

Az út San Franciscótól Los Angelesig közel 400 mérföld, azonban ha történetesen a tengerparti utat választod, mely a senki földjén és egyben az ország legszebb panorámaútján keresztül vezet, egy egész napot rá lehet számolni az utazásra. Azt mondják, hogy ez a Csendes-óceán egyik legvadabb partvidéke, ami már csak abból is következik, hogy az út nem kerül 100 méternél alacsonyabb magasságra a part mentén - nem is kerülhetne, mert egy több, mint száz mérföldön át húzódó masszív sziklafal ezt nem venné jó néven. 

Arra nem készültem fel, hogy útközben egyetlen településsel sem találkozom majd, így magabiztos 3/4 tankkal indultunk útnak. Meg kell mondjam, hogy volt benzinkút útközben, ahol európai árat fizettem a benzinért - jujjuj! Azért nem haltunk bele, az ablakmosás ingyen volt... :)

A táj bámulatos - nem hiába dobálóznak olyan jelzőkkel, hogy "legszebb", "legelső", "legvadabb" stb... nagyjából 10 mérföldenként érdemes volt félreállni és nézelődni - ha már strandolni nagyjából akkora élmény lett volna, mint a Jeges-tengerben március végén -, és a stratégia meglehetősen egyszerűnek is bizonyult: ahol sok az autó, ott van valami. Legalábbis valami, amit nézni kell. Valami ilyesmire gondoltam:

Big Sur

Gyönyörű lagúnák, kristálytiszta víz... a természet nem viccelt, amikor ezt a partvonalat megformálta. Csak épp a hideg szelet és a még hidegebb vizet elfelejtette megreformálni. Még van ideje, 4,6 milliárd év úgy látszik, kevés volt a felmelegedéshez. Na, majd most!

Veszedelmes partvidék - nem sok köze van New Mexico tájaihoz... :)

A környék elefántfókák és kardszárnyú delfinek kedvelt élőhelye, bár ez utóbbival nem találkoztunk. Most nem. A táj gyorsan változott, a kietlen pusztaságtól a burjánzó parti növényzetig mindent láttunk, gyönyörű viaduktok, kialudt vulkán csúcsára épített világítótorony is szerepelt a listán... illetve, reméljük, hogy kialudt.

Hm... ez már egy  kicsit barátságtalanabb

Órákig kanyarogtunk a sziklák sűrűjében, mire San Simeon településénél végre síkságot fogott az abroncs. Már erősen a délutánban jártunk amikor emberek hatalmas gyülekezetét véltük felfedezni a part mellett. Mivel nagy valószínűséggel nem a napot imádták, úgy gondoltuk, egy pillantást megér a dolog. Egy mérsékelten szabályos megfordulással így visszakeveredtünk a parkolóba, és nem bántuk meg: elefántfókák százai süttették (?), pontosabban fújatták pocakjukat a széllel. Hogy miért nem vettük őket észre? Ti mire asszociáltok ennek láttán:

Mi egy az egyben sziklának néztük őket :)

A két tonna zsír úgy folyik szét a homokon, hogy néha már tényleg attól fél az ember, hogy átfolynak a homokszemek között. Nem egy aktív népség, de ha megharagszanak egymásra, néhány percig azért - a mi nagy lelkesedésünkre - elvitatkozgatnak egymással. Valahogy így:

Fókaharc

Elnézegettük volna még őket egy ideig, de a sarki szél és a lemenő nap erősen arra bátorított minket, hogy folytassuk utunkat. Így is tettünk. Az út Los Angeles-ig még hosszú volt, és tudtuk: a következő nap még hosszabb lesz. 

Legalább az ablakmosás ingyen volt. Majdnem.

Ildi munkában :)