Road trippin' - Day 9-10/17

Day 9

Yellowstone-i élményeink csak most kezdődtek igazán! A Grand Canyonban tett kirándulás nem kissé hozta meg kedvünket a túrázáshoz, és tekintettel a társaság jó húsban létére - mely főleg a TAOS menza kiváló, protein- és szénhidrátdús kosztjának köszönhető -, ez nem is tűnt nehéz feladatnak. Nem is apróztuk el a dolgot, reggel nyolckor már régen talpon voltunk, hogy időben a tóhoz érhessünk - akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a vége, de erről majd később.

Utunk már korán reggel egy gyönyörű panorámaút mellett vezetett, ahol a sziklákat valójában kihűlt lávafolyamok formálták, és a 2 mérföld hosszú szurdokot kisebb-nagyobb vízesések sokasága színezte:

Firehole Canyon

Meséltem már, hogy a bölényekkel néha-néha meggyűlt a bajunk. Azt hiszem, ennek a kijelentésnek kiváló alapja lehet, hogy kedves, szőrös barátaink jóvoltából a 12 mérföldes utat vagy egy óráig tartott megtennünk. Ezért:

Képzeletbeli bölényzebra...

Ezek azonban nem túlságosan civilizált bölények voltak ám! Kéremszépen, a kolléga megindul az úton át, majd megörül, hogy társai követik, így megfordul, gyönyörködik a látványban - minthogy sosem látott még bölényt nyilván -, lehet, hogy kicsit le is heveredik az út közepén, mert elfáradt azon a 3 méteren, amit az út széle óta tett meg, majd végül átkecmereg a másik oldalra. Ez így megy egyesével, amikor úgy a tizedik bölény után az első meggondolja magát, hogy ő most mégsem szeretne felmászni a domboldalon, és gondolom, kitaláljátok: visszafordul. Megközelítőleg 20 percig szórakoztattak minket, kétszer. Mi azonban türelmes európaiak vagyunk, így úriemberek módjára kivártuk, míg ezek a paprikásnak való tünemények végre visszamásztak a legelőre.

Séta a tóra. Jó ötletnek tűnt ám, így kisebb keresgélés után meg is találtuk az ösvény elejét. Nem volt egyszerű dolgunk, ugyanis a túrautak némelyike félig még hótakaró alatt volt. Ezen nem sokat segített, hogy megközelítőleg 100 méter után már a toronymagas fenyők között bóklásztunk, néha-néha meglepetésszerűen egy jégtábla alatti patakba lépve. Legalább nem sültünk meg :)

Itt még relatíve szárazon...

Csalóka volt azért a dolog, mert előttünk nem sokan taposták ki a havat, és hiába lógtak jelzések a fák legtöbbjén, majdnem 100%-os szintig a minket megelőző lábnyomoknak hittünk. Valami, amit visszafelé is követhetünk. Az olvadó hó azonban patakok millióit hozta létre mellettünk húzódó tisztáson, ezzel egy magasabb szintű akadálypályát állítva elénk, de a látvány kárpótolt minket minden ilyen nyomorúságért :)

A patak másik oldalán már ott a tavasz!

A tó bámulatosan szép és iszonyatosan hideg volt. Megmártózni sem nagyon akaródzott senkinek sem, hiszen bokáig álltunk a vízben amúgy is, átázott cipőinknek köszönhetően, annál mélyebben pedig egyszerűen lehetetlen lett volna a vízbe belegázolni, oly kellemesen fagyott le a lábunk fél másodperc után :)

A tájat csodálva...

... s Bátor Balázs, ki nem féli a hideget. "Életemet egy képért..."

A napokban a Facebook jónevű közösségi portál falát elárasztották szebbnél-szebb képek a Szabadkán a minap látott szivárványról. Mi is láttunk egyet-kettőt a kirándulás során, s bár - elnézést a cseppnyi elfogultságomért - olyan szép hátteret, mint az én kedves szülővárosom nehéz felülmúlni, azt hiszem, a következő kép előkelő helyet kaphat még a dobogón:

Szivárvány a Yellowstone-tó felett

A nap végére - mint az várható is volt - jól elfáradtunk, és lévén, hogy cipőink áztak, lábunk pedig fázott, egy gyors vacsora után már be is húzódtunk a sátorba, hogy másnap egy új napra ébredjünk - hiszen a folyó még várt reánk!

A kihagyhatatlan zászló, és felnyitott motorháztető. Miért: szerintetek hol szárítottuk a bakancsokat? :)

Day 10

A reggel csípősen, baljós esőfelhőkkel az égen köszöntött bennünket. Megjegyzem, így is nagy szerencsénk volt, hiszen már az előző éjszakára havazást jósoltak az időjárásbácsik, amit - egyelőre - sikeresen meg is úsztunk. Pár csepp eső pedig nem tartott minket vissza a napi sétától sem, így boldogan, energiától - és tonhalkonzervtől - szétvetve indultunk neki a park újabb izgalmas látnivalójának: a kanyonnak. 

A Yellowstone folyó a parkot övező hegyekben ered, és kanyarogva, kanyonokat és síkságokat átszelve torkollik végül a Missouri folyóba. A park területén két hatalmas vízesés vágja el az amúgy sem túl békés zuhatagot, amint az a tektonikus lemezek és lávafolyások határára érve igen gyorsan megtalálja az útját lefelé:

Lower Falls

A kilátónál először történt meg Miami óta, hogy magyarokkal találkoztunk. Illetve félig, mert a hölgy erősebb amerikai akcentussal beszélte az angolt, mint azok, akik már itt születtek, de pár szót azért váltottunk velük, mielőtt továbbálltunk. Stefant már az ideg kerülgette, eddig is a haját tépte, ha magyarul hallott minket beszélni - pedig általában azért tekintettel voltunk rá, de ha egyszerűen 30 méterrel előttünk sétált, azért merészeltünk egy kicsit anyanyelvünkön is hablatyolni -, de mindenki felvidult némileg, amikor az eső végre - ha csak egy kis időre is - elállt.

Az Upper Falls vízeséshez már közelebb is merészkedtünk, sőt, egy komolyabb lépcsősort is megmásztunk, hogy átélhessük a zuhatag varázsát, közvetlen közelről...

Upper Falls

Volt, aki azonban nem nagyon zavartatta magát még a vízesés látványától sem. Gondolom, már egy párszor látta:

Szarvas kolléga

A zuhatag, és megint az a fránya szivárvány... :)

Egy kilátót Artist Point névvel illettek a parkban - azaz A Művész Kilátója, ha úgy tetszik -, hiszen a kilátás valóban olyan, mintha egy festményt tartana a természet az orrod alá, azt suttogva: "Fess le!". Mit gondoltok, megérne egy festményt?

Artist Point

No, el is tévedtünk. Nem kicsit, csak nagyon. A gond ott volt, hogy valaki nagyon okosan kitett egy térképet a túraösvény mellé, és nagyjából fél mérfölddel az aktuális pont mellé bökte a "You are here" feliratot. Mi elsétáltunk egy jó 600 métert, mire visszafordultunk, mert kezdett gyanús lenni a helyzet. Visszaslattyogtunk a táblához, és 5 perc alatt rájöttünk a turpisságra. Gábor - megszokott higgadtságával - rögtön elő is vette a kiskését és egy megfelelően indokolatlanul nagy nyilat vágott a térkép közepébe, oda, ahová valójában mutatnia kellett volna annak a szerencsétlen piros pontnak... Természetesen kiderült, hogy jó irányba indultunk el, és nagyjából 80 méterrel távolabb attól a ponttól, ahol előzőleg visszafordultunk, ott volt a leágazás, amelyet kerestünk. Bad luck...

Crystal Lake

A Crystal Lake tóhoz már az úton a parkoló felé jutottunk el. Sajnos az eső ezúttal már nem kímélt minket, és egyre erőteljesebben kezdett vállunkra hullani. Ettől még nagy örömünket leltük a tóban, hiszen nem mindennapi élmény volt látni a víz alól feltörő gejzírek gőzét és buborékait a felszínen. A jégesőt viszont éppen megúsztuk, már az autó mellett álltunk, amikor rákezdett, először csak apró szemekben, majd később borsónagyságú darabokban. Nem sokkal később - miután egy izgalmas McDonald's látogatást is megejtettünk - a következő látvány fogadott minket:

Esik...

Hát, igen. Az időjárás elfelejtette, hogy nyár van, és úgy gondolta, a sátrunkat is beborítja úgy 5cm jéggel... mi meg hó/jéggolyózhattunk örömünkben. Na, jó: csak én... :)

... és ami a legjobb: a szivárvány még itt is befigyel :)

Úgy gondoltuk tehát, hogy összeszedjük a sátrat és odébbállunk, mert ha ez rosszabbra fordul, akkor fújhatjuk az elkövetkező két napot. Nem volt rossz ötlet, ugyanis a regisztrációs bódéban közölték: az elkövetkező két napban erős havazás várható. Ha most nem húzzuk el a csíkot, akkor nagy eséllyel ott ragadunk - eltart ugyanis, míg eltakarítják a havat az utakról, ha egyáltalán eláll a pelyhes. Mi mentünk is volna, de valami megint az utunkban állt...

Maci Laci

Bizony... már hazafele tartottunk, amikor az út mellett megláttuk a Kolléga Urat. Megmondom őszintén, nem nagyon akaródzott kiszállnunk az autóból, de néhány hülye turista ezt megtette - hál' Istennek semmi baj nem történt, mert a parkőrök lesen voltak, de nem teljesen mindegy, mikor az autó mellett 15 méterre sétál át egy medve a láthatatlan medvezebrán - a bölényhasonlattal élve :)

Tudjátok... mutatóujj a medvespray ravaszán, lapultunk Pamela ülésein, mint tetű a skótjuhászon, de végül mindannyian továbbálltunk. Medve is, mi is, parkőr is. A piknikes kosár maradt.

A naplemente után még megcsodáltuk a Mammoth Hot Springs lépcsőit, de már az első nap figyelmeztettek minket a bejáratnál, hogy sok jóra ne számítsunk: száraz időszakon van túl a forrás, vizet nem látunk majd sokat benne. Nehéz volt ezt a "száraz időszak" históriát elhinni a jégzivatar után, de nem vagyunk geológusok, tán jobban tudják... Megnézni azért érdemes volt, nem mindennapi formák tárultak elénk:

Mammoth Hot Srpings

Balázs vezetett az éjjel, szegény szerencsétlennek a lába teljesen elgémberedett, míg a fékpedál felett tartotta azt... nem volt mindegy, mikor ugrik ki a bokor mögül egy kétujjú patás, de szerencsére lusták voltak legelő barátaink az autó elé ugráshoz. Mi pedig megpihentünk egy világ vége melletti településen, ami állítólag Montana legnagyobb városa volt. Akkor milyen a legkisebb?