2012. április 11., szerda

Arizona Adventure Weekend!

Nem ma volt, hogy utolsó bejegyzésemet közzétettem a nyilvánosságnak, de úgy gondolom, a tavaszi szünet beszámolója után nem csak én voltam az egyetlen, aki kis pihenésre vágyott - remélem, néhányan azért beleolvastatok abba a hablatyba, amit papír... izé, képernyőre vetettem!

Hogy mi is történt az elmúlt két hétben, az nyilvánvalóan egy bejegyzésbe csak akkor férne bele, ha újra fényévnyi hosszúságú regényt tolnék orrotok alá - ellenben ezeket az eseményeket szépen, sorjában adagolom majd. Úgy, ahogyan az dukál.

Voltunk ugyanis Old Timer kiállításon, tegnap este gitárkoncertben volt részünk néhány kedves barátunk jóvoltából, ma megünnepeltük, hogy Lisette (vagy ahogyan én hívom: "Dutch") szakmai gyakorlatot nyert a Universal Studios egy producerénél... de ami a legfontosabb, megejtettük első látogatásunkat Arizonába! Mikor máskor, mint Húsvét idején, hiszen nem láttuk sok értelmét itt maradni e jeles ünnep alkalmából - senkinek halvány lila gőze nincs ebben a városban arról, mit ünneplünk, csak azt tudják, hogy sok a csokinyuszi...

Javier pedig kapva kapott az alkalmon, és Arizona Adventure Weekend címen meghirdetett egy háromnapos, sátrazós-hegymászós-tábortüzes kirándulást a Cochise Stronghold hegységbe. Igazi, sivatagi hegylánc, simára koptatott homokkővel, vadnyugati prérivel és kaktuszpálmákkal körülvéve ott, ahol a madár sem jár. Ide:

Hegy! Illetve nagy szikla :)
Már az indulásnál kétrét görnyedtem a nevetéstől, mert a már tradíciónak számító, jól ismert szerepjáték zajlott le a csomagok bepakolásánál: Erich széttárt karokkal állt a Toyota jeep nyomorúságig tömött csomagtartójánál, miközben Andrea még mindig bőszen adogatta neki a "besuvasztani" való zacskókat. A fiatalembernek bizony minden LEGO képzettségét be kellett vetnie ahhoz, hogy be tudja zárni a csomagtartó fedelét, miközben csendben szitkozódva csóválta fejét minden új, kezébe adott objektum láttán. Azt hiszem, kedvenc szüleim gond nélkül tudnak most azonosulni a helyzettel:

Andrea, a suvasztani való cuccok adagolója, és háttal Erich, a logisztika nagymestere
Nekivágtunk tehát a nagy útnak. Itt jegyezném meg, hogy nem hiába kapta a kirándulás a sausage-party becenevet, hiszen a 11 férfiember mellet a 4 hölgyemény egészen elenyésző számot képviselt. Ettől függetlenül kiváló volt a társaság, soha senki nem panaszkodott - bár Tristan még reménykedett abban, hogy értelme lesz magával hoznia a telefontöltőt -, így amekkora mosollyal az arcunkon hagytuk el Las Crucest, legalább akkorával is érkeztünk meg három nappal később.

Ha New Mexico és Texas sivatagos és kihalt, akkor Arizona maga a senkiföldje. Voltak az útnak olyan szakaszai, ahol már a fű sem nőtt körülöttünk, csak a távolban hunyorított ránk egy-két kaktuszpálma. Márpedig ha nincs, ami megfogná a homokot és port, akkor a homokviharok elég kellemetlenné tehetik a kocsikázást. Finoman erre figyelmeztetett a tábla is:

Kérdés: ha semmit sem látsz, akkor meg minek a tábla? Öööö...
Az út utolsó néhány mérföldje földes, kavicsos út volt, Pamela nem igazán örült neki. Balázs annál inkább:

Mint a vadalma...
Első néhány óránk kalandmentesen telt, sem vérszomjas ragadozókkal, sem mexikói szervkereskedőkkel nem találkoztunk. Felállítottuk hát táborunkat, jelentősen megosztott munkamorállal és kreativitással. Vegyük például az egyszerű európai modellt:

Franciák és köveik...
Jól megfigyelhető, amint a két francia egyed tökéletes harmóniában dolgozik a tábortűz Feng Shui kialakításán, miközben a háttérben a munkát felügyelő német hím hasznos tanácsokkal látja el a jobb kezében található dobozos sört.

Kirándulásunk célja volt többek között a női egyedek munkába való bevonása. Sajnos a tudományos áttörést nem sikerült első nekifutásra megvalósítanunk, ám tekintettel arra, hogy munkánk még erősen a kísérleti stádium fázisát éli meg, a próbálkozások száma / dokumentálható eredmény arány az előrejelzett értéknél sokkal kedvezőbb eredményt hozott. Figyeljük meg a már említett egyedeket munkában!

Sátor. 3 éves kor alatt nem ajánlott, mert a gyermek lenyelheti a kisebb darabokat. Mondjuk a ponyvát.
Ne tévesszen meg senkit a Victora névre hallgató hölgyemény fájdalmas arckifejezése, Andrea akcentusa kiváló volt. Nem azon fintorgott... :)

Egyébként a lányok gond nélkül felhúzták a sátrat, minden elismerés!

Hogy hogy gyűjtöttünk tűzifát? Ha egyszer csinálod, csináld rendesen!

Dolgoznak az emberek, na...
Az est további része egy darabig felhőtlen vidámságban - és ipari mennyiségű szeszesital társaságában - telt, mindaddig, míg Balázs fel nem húzta az autó ablakait, miközben annak kulcsai Gábor tanácsára Vincent jóvoltából a zárban maradtak. Hozzátéve azt, hogy erről én is tudtam és Remit is figyelmeztettem, és a járműből időről-időre Javier is objektumokat távolított el, azt hiszem, nyugodtan állíthatom: a kulcsok autóba való bezárása igazi csapatmunka volt. Most már csak egy kérdés maradt: hogy töröd fel a saját autódat szerszám nélkül a sivatag közepén, sötétben?

Gábor sem tudta...
Végül kis ügyeskedéssel, a szigetelés minimális megsértésével és hat erős férfikar közreműködésével sikerült lefeszítenünk a hátsó ablakot - amit egyszer már megbütyköltünk -, így túlestünk életünk első autófeltörésén. Remélem, minden tekintetben az utolsó lesz. A kaland elkezdődött!

Persze sokan már délután nem bírtak magukkal, és megmászták a legközelebbi kavicsot:

Hegylakók...
... a holdfénynél, kövön sütött sertésbordánál pedig nem sok jobb dolog van a világon:

Javier zseniális ötlete!
Kiadós vacsoránk elfogyasztása után még jó magyar emberek példáját követve megmutattuk a világnak, hogy kell pálcára tűzött kolbászt sütni tűz felett, szalonnát csepegtetni a kenyérre s hasonló hasznos túlélőtippeket kirándulás általi éhenhalás megelőzésére, és egy megfelelően szemtelen késői időpontban nyugovóra is tértünk...

Szemünk gyorsan felpattant reggel nyolckor, amikor egy közelben táborozó férfiember közölte: a helyünkben olyan gyorsan teperne el onnan, amilyen gyorsan csak lehetséges, hiszen egy erdőtűz tört ki a domb másik oldalán, és természetesen egyenesen felénk tart. Álmos szemeinket gyorsan kipattintotta a látvány:

Reggeli tájkép
A dolog ott kezdett nem vicces lenni, amikor a dombtetőn megláttuk a lángokat... Szerencsére a sátrak összepakolása után nem sokkal a helyiek megfékezték a tüzet, ám annak feléledésétől tartva úgy döntöttünk, az egész napos kirándulás idejére az autókat biztosabb helyre parkoljuk.

A hegység híres sziklája a Sheephead, egy bárányfejet ábrázoló sziklaképződmény. Nos, ezt másztuk meg:

Képzeljétek oda a bárányt...
A kirándulás vidáman telt, minden lehetséges követ megmásztunk:


... bátran kerülgettük a virágzó-


 ... és fallosz alakú kaktuszokat...


... majd végül sértetlenül megérkeztünk a csúcsra! Ennek Vincent különösen örült, a maga módján:

Vincent, a csoport különbejáratú antikrisztusa...
A kilátás bámulatos és lélegzetelállító volt, beszéljenek a képek helyettem!

Merengve...
A nap, amikor e két fiatalember tojt a világ fejére...
Megpihenve...
A megmentő Remi
Csoportkép ott, ahol a hegy véget ér :)
A végére pedig a győztes társaság, immár a hegy lábánál:

Erich szavaival élve: Fail on everyone jumping, success on climbing that huge head.
A kalandoknak azonban nem volt még vége! Illusztráltuk Gáboron, miért is nem jó a tábortűz mellett elaludni, ha barátaid közelében Nutella lelhető, s nem félnek használni:

Balázs eszelős tekintete mindent megér :)
Persze dönthetsz úgy, hogy az autóban töltöd az éjszakát, akárcsak Gábor. Ám függetlenül attól, hogy magányosan hajtotta álomra fejét, nem egyedül ébredt. Új, vörösesbarna barátnője ugyanis már hajnaliban halálosan izgatottan várta e magyar fiatalember felébredését. Olyannyira, hogy fel is dobta a talpát. Mind a nyolcat:

Hello! Good bye!
Tudtommal ő nem halálos, de azért nem aludnék vele egy ágyban, ha nem muszáj. Megjegyzés: a vadállatok szeretik elkerülni a forgalmas ösvényeket és kempingeket, valószínűleg a szerencsétlen már halott volt, amikor az autóba került, valamelyikünk csizmája szedhette össze a nap folyamán.

Nagyszombat lévén én elkészítettem a kis baconos tortillámat, kiültem megnézni a naplementét:

Nem is volt csúnya ám!
... majd elfogyasztottam fejedelmi vacsorámat. Nem kicsit futott azonban össze a nyál a számban, mikor anyu elküldte a bárányevős képeket, de panaszra azt hiszem, nem sok okom lehet :)

Vasárnap elfogyasztottuk utolsó étel-ital tartalékainkat, majd irányba vettük Tombstone városát, melynek vadnyugati központját igyekeztek a lehető legvalósághűbben megőrizni. Nem mondom, hogy tökéletesre sikerült, de az arra tévedő amerikai turistáknak kiváló: van ATM, hely, ahol enni lehet, ajándékbolt és megrendezett párbaj. Mi is láttunk egyet s mást:

Postakocsi-városnézés
Keményfiúk
Ezekhez mit szóltok? :)
Utcakép
Vasárnap estére megfáradtan, büdösen, de élményekkel megrakva gurultunk be az apartman mögötti parkolóba. A hétvége mérlege? 

Autónk feltörése, erdőtűz, kövön sütött háromkilós sertésborda, éjjeli séta, skorpió... 180 doboz elfogyasztott sör - egyenesen a hűtőládából, mint a filmekben -, fejenként ~1 kiló, a hétvégén befalt húsáru...

Ijesztő. Mozgalmas volt az idei Húsvét, azt hiszem! 

Hiányoztatok azért, s hiányzott a sonka-torma-bárány is, a locsolkodással és az ekkor indokolatlan mennyiségben fogyasztott süteménnyel együtt. Jövőre pótolunk!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése